Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

NOVÁK LÁSZLÓ Pest—Pilis—Solt vármegye alföldi vidékeinek településrendszeréi a XVIII. században

mellyért bé hordássával együtt szokott az Uraság minden öllért 30. xr. adni, Ezen kivül Gabona rostallassara, és forgatassara embereket adni, a' midőn pedig el adatott Dunára is ki hordani, Néha Kalocsarul Foktüi Révbe, a' ki tészen egy órát, néha pedig Istvan-Megyérül mellynek uta fél órányi. Némellykor Vadászat­ra is szoktunk adni embereket, a' ki nem szokot ugyan minden esztendőben meg esni, legvtőb pediglen, ha tíz. vagy 12 embert adunk. Egy zsoldost tartani, a' mellyet a' midőn szükséges az Uraságnak mindenkor szoktunk el küldeni, Noha Contractusban vagyon Hajdú fizetéssé, de mi sémit sem fizettünk. Hanem egy Kocsit tartunk 4. Lóval, a' ki Falu Kocsija, ezt szoktuk Küldeni az Uraság szük­ségére a' midőn valami Kocsizás adta magát elő, és a' sor bennünket ér. Veszőt 400. Kévét, Karót pedig 200. százat vágni, és a' hova parancsoltatik oda hordani, és Süvények végére fel fonni, Nádat pediglen 1000. Kévét meg vágni, és azt hol Hajósra, hol Császártöltésre, hol pedig csak ide közel Hildi majorba szoktuk bé hordani. Borok alá is szoktunk járni. Repartitio szerint hol Szekszardrul Kalocsá­ra, az melly tészen jó három Mért földet, hol pedig Császártöltésre, az melly té­szen ött Mért földet, hordunk. A' melly Vecturara mint egy negyed részit a' Hellységnek esztendőnkint éri, Contractus szerint midőn M. Urunk két Termi­nusra Pestre szokott járni, egy három lovu Kocsit, és 4. Vontató Lovat adni köte­lesek lettünk volna, de mint hogy áztat oda nem stáltuk, más munkával hellyre hoztuk, minden Pesti utat három napban számlálván, a' melly nékünk sokai alkal­matossabban essett. Az is volna ugyan Kötelességünkben, hogy Malmok ki huzás­<.. sara, és bé rakássára embereket adtunk volna, de mint hogy ide közel Dunai i. Malma nem volt az Uraságnak, oda nem alkalmaztattunk. Az Konyhára valókat pedig, az mint a' Contractus specifically a, az szerint szoktunk adni mi illeti az Ajándékot, három sátoros Ünnepekre szegenysegünkhez képest minden váloga­tás nélkül valamint adunk, az acceptaltatik, a' melly iránt nem is zaklattattunk. < i ! Es ezen Contractus előtt is a' minémü Urbariumjaink voltak, azokat itten sub : • N ro 14. és 15. producallyuk. Ad 3 tmm Azon fent irtt Contractusok szerint kezdettük a' statiokat tenni. Ad 4 tUfn Hellységünknek vagyon Beneficiumra : Szöllő Hegynek, Épületre és Tűzre való fánk, az Uraság erdeibül, és engedelmibül, a' melly Hatarunkon kivül va­gyon, Nádunk, Halászatunk, fél esztendeig való Korcsmán Bor áruitatásunk, Mészárszékünk, egy Kalmárunk, Dunához két Mért földnyire lakunk, és Ország Uttyában áll a' Hellysógünk. Só alá is mehetünk Szegedre, az honnan Bajai Só .. • -Házhoz szoktuk hordani a' sót. Veteményes kérteink is vannak. Marha Legeltető Mezőnk vagyon. Makkoltatásunk is lehetne az Uraság Erdeiben fizetésért, de számos sertésseink nem lévén, azzal nem élőnk. Ellenben Határunkban leg na­!:. gyobb Kárunkra szolgál a' Duna Áradássá, melly Kaszaionkot, sokszor kisz szi­Л .nánkot is el emészti, és egy részit szántó földeinkk is el önti, ugy hogy néha a' • Vetés is ki ázik. Más szántó földeink Hegyen lévén, az midőn szárazság, és szeles esztendők vannak (művel igen Homokos:) Kevés hasznát szoktuk venni, mer az mező is nagy szárazsággal el szokott száradni. Ad 5 tum Szántó földünk két Nyomásban, vagyis Calcaturában vagyon, a' hol-is egy Esztendőben egyben, más esztendőben másikában vetni szoktuk, ós ott egy leg i: főb Gazdának egy Esztendőbéli Vetésre mind Ószit, Tavaszit öszve számlálván lehett vetni 42. Posoni Mérőt, és azon kivül ugar alá annyi földgye marad más Esztendőre. Ollyatén Gazda pedig esztendőnkint Kaszálhat 6. szekérre való szé­.. , nát. Sarjút nem szoktuk Kuszálni, nem is lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom