Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)
BÁLINTNÉ MIKES KATALIN Kecskemét város Tanácsa a XV—XIX. században
& másodbíró személyére leadott szavazatokat is. Korábban a másodbíró mindig az egyik meg nem választott főbírójelölt lett. A főbíró választás 1786-ig április 24-én, 1787-től november 1-én volt, bár a megye már 1743. január 9-én elrendelte, hogy a bírókat új esztendő napján, s ne Szent Györgykor válasszák. 132 A XVIII. században, valószínűleg az 1730-as évektől, erősen lecsökkentették a tanács létszámát. 1755/56-ban a megmaradt jegyzőkönyv alapján 24 tanácstag szerepelt a különböző üléseken. 133 A királyi vizsgálóbizottsághoz beterjesztett panaszok között szerepelt az is, hogy a tanács létszáma nagyon magas, fizetésük és kedvezményeik nagy terhet jelentenek a lakosság számára. A tanács a panaszokra adott válaszában — 1786-ban — jelentette, hogy általában 22—24 tanácstag volt, mert Electa Communitas hiányában a 22 000 fő körüli lakosság minden ügyét a tanács intézte. Az esküdt tanácsbeliek ebben a korban nemcsak a bíráskodásban, hanem a közigazgatási feladatok ellátásában is egyre intenzívebben vettek részt, sőt egy időben a kedvezményeken felül fizetést is kaptak. 13,1 A panaszt követően a királyi Comissio számszaki vizsgálata megállapította, hogy a szenátorok számára a legnagyobb kedvezményt az jelentette, hogy a beadás időpontjától függetlenül a legkedvezőbb áron elszámolt borban fizethették adójukat, és előnyösebb feltételek mellett juthattak árendás földekhez, mint más lakosok. 135 1818-ban a tisztviselők eskümintái között szerepel a „tanácsbeliek" esküje is, mely szerint feladataik közé tartozott az igazságszolgáltatáson kívül a rájuk bízott ítéletek végrehajtása is. 136 A Tanács, üléseit általában hetenként egyszer, csütörtökön tartotta. 137 1780-ban elhatározták, hogy a tanúkihallgatásokat hétfőn reggel tartják. Ezért kiadták az utasítást: „. . . a perlekedő felek mindenkor hétfőn reggel a magok tanúikat elől állítsák . . .", hogy ,,. . . a közönséges gyűlések ilyenekkel ne interrumpáltassanak ..." Ugyanakkor hét tanácsbeli személyt köteleztek arra, hogy ezeken a kihallgatásokon jelen legyenek. 138 1788-tól a Tanács már minden kedden és pénteken ülésezett, télen 8—1/2 12-ig, nyáron 7—11 óráig. 139 182 BKML IV. 1504. Kecskemét város Tanácsának iratai, e) Körlevelek jegyzőkönyvei 1739—1740. évi kö tet. 133 BKML Jegyzőkönyvek 1754—1756. A kötet a főbírói naplók közé volt besorolva, cím és felirat nélkül. Valószínűleg egyszerű kötése is eltért a sorozat többi tagjától, ezért őrizték külön és nem száüították ki Koháryszentlőrincre. 134 BALLÁ: Kivonatok i. m. 869.1. 1788. november 3. „A tanácsbeli tagok fizetése 100forint." 135 BKML A királyi Vizsgálóbizottság iratai 2. téka 136 BKML Vegyes iratok. 4. köt. Esküminták. 137 BALLÁ Kivonatok . .. i. m. 843—844.1. 1724. február 28-i bejegyzés. 138 SZILÁDY jegyzetei LXIV. pont, az 1775—1783. évi tanácsi jegyzőkönyv alapján. 139 BALLÁ: Kivonatok . .. i. m. 869—870. 1.