Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

A férfinépesség kontinuitása és fluktuációja 1546-tól 1562-ig Kategória összeírt Régi lakos Azonos vezetéhnevű Törzsökös együtt Űj telepes 1546 1562 fő % fő % fő % fő % 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. il. Háztartásfő Fiú Testvér Szolga 278 57 50 92 382 285 36 32 125 89 13 32,7 31,2 36,1 81 65 16 21,2 22,8 44,4 206 154 29 53,9 54,0 80,5 176 131 7 32 46,1 46,0 19,5 100,0 Összes 477 735 227 31,0 162 22,1 389 53,1 346 469 ciót, a népességének csak kisebbik hányadát, 47 %-át tekinthetnénk törzsökös lakosnak, 57 %-át pedig új telepesnek. 1559—1562 közötta férfilakosságnak szintén háromnegyed része tartozott a régi famíliák népességéhez, sőt még valamivel erősödött is az arány az előzőhöz képest. A háztartásfők, fiaik és testvéreik mintegy négyötöd része volt a törzslakosság alkotóeleme, viszont a pásztorok teljes egészében az új lakosok közé sorolhatók. Az eltérő keresztnevű, de azonos vezetéknevú lakosok egyeztetése nélkül a népességrencsét idegenben. A „szökevények" 97 %-a vérszerinti rokoni köteléken kívül eső szolgák, pásztorok közül került ki, vagyis a tulajdonképpeni biológiai kiscsaládok tagjaira szinte egyáltalán nem jellemző az elvándorlás (3%). A törzsökös kecskeméti famíliák óriási többsége tehát messzemenően ragaszkodott városához, szülőföldjéhez, s jóban-rosszban hűségesen kitartott mellette. A nagyfokú mortalitás mellett kétségtelenül a biológiai családok közel 100 százalékos egy helyben maradása, kontinuitása a kecskeméti adóösszeírások másik legmeglepőbb tanulsága. A gyökértelen szolganépesség rendkívül nagy mérvű fluktuációján nincs mit csodálkozni, ezek nem kötődtek sem vérségi, sem anyagi-vagyoni kötelékekkel a mezővároshoz, s veszedelmesebb időkben, biztonságosabb munkaalkalmat keresve egykönnyen odébbálltak. Lehetséges, hogy javarészt nem is a városban élő famíliák leszármazottai voltak, hanem már eleve máshonnan költöztek Kecskemétre, főleg az iparoslegények, kereskedősegédek, akik számára egyébként is kötelező volt a peregrináció, a világot látás. 1546—1559 között a népesség mintegy háromnegyed része tartozott a régi lakosok soraiba, s csak egynegyede tekinthető minden kétséget kizáróan új telepesnek. A törzsökös lakossághoz tartozott 1559-ben mindkét szolga, a testvérek négyötöd része, a fiúk kétharmada és a háztartásfők háromnegyed része. Ha pusztán az újonnan összeírtak alapján vizsgáltuk volna a fluktuá-