Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

kenysége, akik előre megvették az állatok zömét, és így felnyomták az árakat ... A vásárokon a kihajtásra szánt marhák mellé rendszerint helyben fogadták fel a hajcsárokat. A vásártartó mezővárosokban kialakult egy, csak állatok kihajtásával foglalkozó hajcsárréteg. A kupecek a hajcsárokat és az állatokat egyaránt közvetítették. A csordákat csak meghatározott, ún. marhahajtó utakon lehetett kihajtani, ezer veszély mellett, hiszen nemcsak a török hódoltság határövezetén kellett átkelni, hanem a rablók támadásai is általános veszélyt jelentettek. Marhahajtó utak haladtak Debrecenből Tokaj és Szolnok felé, a Tiszántúl déli részéről Szolnok és Vác, valamint a dunai vámhelyek felé (Ráckeve, Paks, Tolna, Dunaföldvár, Báta stb.). A kihajtók a három Pest megyei városból (Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös), valamint Szeged vidékéről szintén az előbbi utakat használták." A török a hatalmas vámbevételek érdekében támogatta a hódoltsági marhakereskedelmet. Ugyanígy jártak el a Habsburg—magyar hatóságok is, akik csak magyarokat engedtek saját területükre: ,,A marhakihajtás, akárcsak más árufélék kelet—nyugat irányú forgalma, a legnagyobb bizonytalanságban és megpróbáltatások között folyt le. Az ország egy részét megszállva tartó török és a másik részt birtokló Habsburg királyok hatóságai között ugyanis nem jött létre hivatalos kereskedelmi egyezmény, csupán a kialakult helyzetnek megfelelő, hallgatólagos megállapodás. E megállapodás értelmében a bécsi hatóságok úgy találták jónak, hogy csak a magyar kereskedők számára engedélyezzék a kereskedelmi forgalom fenntartását." A kecskemétiek marhakereskedelmének áttekintésekor láthattuk, hogy közülük néhányan több száz marhából álló csordákat hajtottak nyugatra. Kérdés, valóban övéké volt-e az értük, továbbá a vámhelyeken, réveken fizetett illetékek és a hajtók munkabére címén kifizetett hatalmas összegek ? A legfejlettebb hódoltsági mezővárosok példája arra enged következtetni, hogy a kecskeméti tőzsérek is szoros kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatokat építettek ki a hódoltság és a királyi Magyarország leggazdagabb kereskedőivel, esetleg nyugati (német, morva, cseh, olasz) üzletemberekkel is, avagy török, más mohamedán, zsidó, görög és rác üzletemberekkel. Erre utal, hogy egyesek kis kompániákba, 2—3 fős kereskedelmi társulásokba tömörültek közülük, s közösen hajtották nyugatra marháikat. Nyilván ők is éltek a különféle pénzügyi kedvezményekkel, kölcsönökkel, hitelügyletekkel, esetleg egy-egy gazdag felvidéki, dunántúli vagy idegen kereskedő hódoltsági faktoraiként, megbízottaiként tevékenykedtek. Sajnos a jelenlegi forrásadottságok nem teszik lehetővé a kecskeméti tőzsérek üzleti összeköttetéseinek, pénzügyleteinek feltérképezését ; a XVI. századból helyi kommendaszervezet létezéséről sem került elő még adat Kecskemétről. Közismert, hogy a XVI—XVII. században a hódoltsági marhakereskede10* 147