Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

megvilágításba helyezi az igen fejlett mezőgazdasággal, kézműiparral és kereskedelemmel rendelkező Szeged, s az inkább állattenyésztő-tőzsérkedő Kecskemét ipari kapcsolatait a hódoltság elején. A Szegedről Kecskemétre menekülő ötvösök céhalapítását e szélesebb összefüggés keretében kell szemügyre vennünk, hiszen a Tisza-parti metropolisból nemcsak ők költöztek az állattenyésztő parasztvárosba, hanem egyéb kézművesek, kereskedők is. 1559-ben Kecskeméten teljes egészében az újonnan beköltözők közül kerültek ki az ácsok, a szűcsök, a faragók, a gyékényesek, a vedresek és a takácsok. De új telepes volt a vargák és a borbélyok kétharmada, a szabók háromnegyed része, az ötvösök és a kovácsok fele stb. A legfontosabb mesterségek (ács, borbély, kovács, ötvös, szabó, szűcs, varga) 65 iparosa közül 47 máshonnan költözött Kecskemétre (72,31%). A csekély volumenű kecskeméti kézműipar kibontakozásában tehát a török uralom elején hatalmas arányokat öltő népességvándorlás játszott döntő szerepet, s nem pedig a mezőváros belső gazdasági fejlődése, a társadalmi munkamegosztás fokozódása. A külső tényező alapvetően meghatározó szerepe nyilvánul meg abban is, hogy Kecskeméten a céhes szervezkedés csak a beköltözések első nagy hullámait követően, az 1550-es évek végén tudott megindulni. Jellemző, hogy az első céhet is a Szegedről idemenekült ötvösök szervezték meg 1557ben, s két év múlva a szűcscéh megalakítása is a teljes létszámmal máshonnan beköltözött mesterek műve volt. A harmadik céh is csak úgy tudott később létrejönni, hogy a fél tucat mester száma 1559-ig csaknem 300%-kal megemelkedett az újonnan betelepültek révén. Ezek az adatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a kecskeméti kézműipar fejlődése és a céhes szervezkedés megindulása a XVI. század közepén külső tényezők függvénye volt, vagyis mindkettő a más településekről, így például Szegedről idemenekült iparosok tevékenységének hatására bontakozott ki, s vált az elkövetkezendő évtizedekben a mezőváros belső ipari fejlődésének szerves bázisává. A kézműipar másodlagos szerepét jelzi az is, hogy a mezőváros önkormányzatát irányító bírók és esküdtek sorába alig-alig néhány iparos került be a XVI. század folyamán, mint ahogy ezt a kecskeméti szakirodalom is hangsúlyozza. Pedig, mint Bácskai Vera kutatásaiból tudjuk, a legiparosodottabb oppidumok vezetését a XV—XVI. század folyamán már 15—20%ban, sőt nem egy esetben ennél magasabb számarányban is kézműves mesterek alkották. Viszont a kevésbé fejlett kézműiparral rendelkező Kecskeméten a mezőváros irányítását a náluk jóval gazdagabb és tekintélyesebb állattenyésztő-tőzsérkedő-pusztabérlő záhingazda réteg sajátította ki csaknem teljes egészében. A kecskeméti ötvösök nem a módos polgárság, hanem a nagy kereskedőtőkét felhalmozó, állattenyésztő-kereskedő záhingazdák