Bács-Kiskun megye múltjából 1. (Kecskemét, 1975)

LÓRÁND NÁNDOR Adatok a kecskeméti 12/11. számú, volt „Szentlélek" gyógyszertár történetéhez

kájukban vezetőként, így Katona Margit helyére előbb Fehér Mária gyógy­szerész került, majd rövidesen Csorba Pálné vette át a patika vezetését, míg végül 1952-ben Lázár János gyógyszerészt nevezték ki a most már 12/11 számmal jelölt, eddigi ,,Szentlélek"-ről elnevezett jeles kecskeméti gyógy­szertár vezetőjévé. Lázár 21 éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott itt. Távozása után gyakran változtak a gyógyszertár vezetői mind napjainkig, Katona Zsigmond volt patikájából, illetve annak eredeti felszereléséből és berendezéséből a sok viszontagság, többszöri költözés, háborúskodások kö­vetkeztében ma már csak az officina bútorzata eredeti, helyesebben a pati­kának első költözésével korabeli (1895). Faragványain, üveg- és tükördíszí­tésének maratásain harmonikusan olvadnak egységgé a gót-eklektika stí­lusjegyei az 1895-ös év körül már jelentkező szecesszió jellegzetes díszítő­elemeivel. Sajnos eredeti díszes farag ványai tói, gótikus torny ócskái tói meg­fosztották az államosítás után tévesen értelmezett „modernizálás" jelszava alatt. Mindössze egy nagyobb és két kisebb darabot sikerült felkutatni és megmenteni a Gyógyszerésztörténeti Gyűjtemény számára. Ezek a darabok értékes minták lehetnek majd egy későbbi restaurálás alkalmával. Régi edényzetéből néhány jellegzetes darabot, mint egy-két fekete ún. szurok­üvegből készült állványedényt, a múlt század közepe táján készült Altwien bécsi porcelán tégelyt és néhány régi munkaeszközt is őriz a gyűjtemény. A berendezésnek ma is üzemelő részét 1973-ban védetté nyilvánították. 27 Id. Katona Zsigmond halála után a sajtóban megjelent nekrológok több változatban is felvetették egy emlékszobor felállításának gondolatát, ami azonban soha nem valósult meg. 1968-ban a Magyar Gyógyszerészeti Társa­ság Gyógyszerésztörténeti Szakosztályának kezdeményezésére a Bács-Kis­kun megyei Tanács Gyógyszertári Központjának vezetősége vállalta, hogy a városnak és a gyógyszerészi karnak ezt a régi adósságát törleszti, és ha szob­rot állítani nem is tudott, de Katona egykori patikájának falában, a város­háza déli szegletén márvány táblával örökítette meg jeles gyógyszerészünk emlékét. Az emléktábla felavatásának ünnepsége alkalmával a megyei Gyógyszerésztörténeti Gyűjtemény egy 10 napos alkalmi kiállításon mutatta be anyagát, mely jelenleg a Batthyányi utcai gyógyszertár volt irodahelyisé­gében talált ideiglenesen helyet, ahol az érdeklődők számára hozzáférhető és látogatható is. Ugyancsak a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Gyógy­szerésztörténeti Szakosztályának kezdeményezésére a Bács-Kiskun megyei Tanács Gyógyszertári Központjának vezetősége és Szakszervezeti Bizottsága a vállalat fennállásának 25 éves jubileumára „Katona Zsigmond emlékér­met" alapított „Fidelitas ad locum laboris laudanda est" felirattal. Az érmet 27. MÜM. Múzeumi Főosztálya 17580/73. sz .védetté nyilvánító határozata. GYTA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom