Szögi László - Zsidi Vilmos: Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára 1891-2004. Repertórium - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 9. (Budapest, 2004)

Mihalik I.–Szögi L.–Zsidi V.: A Collegium Oeconomicumtól a Budapesti Corvinus Egyetemig

Egyetemünkön 1891-től maradtak meg levéltári források, az ennél korábbi iratokat más közgyűjteményekben kell keresni. Az erre vonatkozó információk az 1988. évi repertórium függelékének második részében jelent meg. Az 1891-ben alakult Keleti Kereskedelmi Tanfolyam iratait már rendszeresen iktatták és a tanári ülésekről jegyzőkönyvet vezettek. Mindez sajnos igen töredékesen maradt ránk. A Keleti Kereskedelmi Akadémia iratai szintén kis mennyiségben, de jelentősebb pusztulás nélkül maradtak ránk. 1920 után a Közgazdasági Karon igen szabatos, alapszámos iktatási rendszert alkalmaztak és ennek alapján a megmaradt iratanyag jól kutatható lenne, ha a segédkönyvek is ránk maradnak. Ezek hiányában készítettük el a kötet az 1988. évi függelékét, a jelentősebb forrásértékű iratok jegyzékét. A Műegyetemhez csatolt karon a régi iktatási rendszert alkalmazták továbbra is, az egyetlen változás az volt, hogy 1942-ben a Rektori Hivatal kérésére a karon is áttértek a naptári év szerinti iktatásra, mivel ezt korábban tanévek szerint végezték. A ránk maradt iratok nem képeznek túl nagy mennyiséget, de láthatólag nem érte őket olyan háborús pusztulás, mint amellyel a legtöbb hazai egyetemen sajnos találkozhatunk. A kutatók szempontjából itt is kétségtelenül nagy veszteség az iktató- és mutatókönyvek elkallódása, de ez még mindig nem akkora kár, mintha az iratanyag semmisült volna meg. Hangsúlyozni kell annak jelentőségét, hogy egészen 1944-ig csaknem hiánytalan kari tanácsülési jegyzőkönyvi sorozat áll rendelkezésre, ennek fontosságát a kutatók pedig nyilvánvalóan tudják. Sajnos a háború előtti korból tanszéki, intézeti iratanyag alig maradt ránk. 1948 után az egyetem szervezete, jellege, belső ügyvitele alaposan megváltozott. A forradalmi változások következtében átmeneti időre érthetően háttérbe szorult az adminisztráció pontossága, ami a ránk maradt iratokon jól lemérhető. Az 1948 előtti iratanyag nagyrészt az egyetemen maradt, csupán a volt Közigazgatási Osztály törzskönyveit és egyéb nyilvántartásait adták át az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, mivel az ilyen irányú képzést 1948-ban a Jogi Karra helyezték át. Az 1948/49-es és 1949/50-es tanévben az ELTE-n Jog- és Közigazgatástudományi Kar működött. A régi közigazgatási osztály anyakönyvei 1950 után is a Jogi Karon maradtak, ahol aztán egy részük az 1970-es években az- épület alagsorában megsemmisült. A megmaradtak végül visszakerültek egyetemünkre. E kisebb pusztuláson A jogelőd intézmények iratkezelése, az egyetemi iratanyag sorsa 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom