Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)

Dokumentumok (Forrásközlés)

Germanus Gyula tervezete a Keleti Intézet felállításáról Budapest, 1922. [szeptember] A Közgazdasági Egyetem keretében működő Keleti Intézet életre keltését [célzó] memorandum. A Közgazdasági Egyetemi kar megalakításával a Keleti Kereskedelmi Akadémia 29 éves eredményes munkássága új irányba terelődött. Ez a kereskedelmi és közgazdasági főiskola, amelynek jó hírneve messze az ország határain túl dicsőséget szerzett a magyar közgazdasági talentumnak, magában egesítette a nyugati és közel keleti nyelvek gyakorlati irányú tanítását és a legkiválóbb szakemberek, magas állami méltóságokat betöltő szakférfiak és pedagógusok által előadott közgazdasági és jog tárgyaknak beható kismertetését. A Keleti Akadémia a numerus clausus alapján csak jeles, vagy legalább jó érettségivel bíró 35-40 fiatal embert vett fel évente hallgatói sorába, akiket a második év leteltével a Balkán, Törökország és Egyiptom, továbbá a nyugati államokban működő cégek is sietve elhelyeztek. A hallgatóknak az életben elért magas állása bizonyította legjobban, hogy ez az intézet híven és tökéletesen teljesítette feladatát. A Közgazdasági Egyetem felállításával a Keleti Kereskedelmi Akadémia közgazdasági és jogi tárgyait az egyetemi kar vette át, s az akadémia, mint a kar keleti intézete nyert új szerepet. Nem láttuk szabatosan körülírva addig azt a munkakört, amelyet a Keleti Intézetnek a kar keretében el kellett volna végezni s a két évi együttműködés sem kristályosított ki bizonyos gyakorlatot erre nézve. A Keleti Intézet tanárai segédkeztek a közgazd.kar tanulmányi munkájának elvégzésében minden különösebb meghatározottság nélkül, de személyes információim meggyőztek arról, hogy a kar a Keleti Intézetet a törvény által biztosított módon fenn akarja tartani, sőt azt fejleszteni is óhajtja, amit bebizonyított azzal is, hogy a Keleti Intézet szükségleteire évi 50000 K - t állított be a költségvetésbe. A kar tanárai a Keleti Intézet tanáraitól, mint illetékes szaktudósoktól várják azonban a Keleti Intézet kiépítését célzó propoziciókat és javaslataikat, amelyek a Keleti Intézet fejlesztésével karöltve az egyetem erejét és tekintélyét is növelni fogják, jóindulatú pártfogásukba veendik. E tapogatózásom eredménye jelen memorandumom, amelyet a Közgazd.Egyetemi Kar jóindulatú figyelmébe ajánlok. Csonkamagyarország újjáépítésénél az anyagi erők mellett óriási szerep vár a szellemi erőkre. Éppen kultúránk magasabb foka révén tudjuk az elveszett részek lakosságának Magyarország iránti vonzalmát ébrentartam. A magyar tudomány és a magyar nyelv az, amely ide fogja csalogatni a megszállott területek tanulni vágyó fiatalságát s a valutakülönbség ebbeli törekvését elősegíti és lehetővé teszi. A megszállott területek magyar fiatalsága 17. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom