Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)

Dokumentumok (Forrásközlés)

Állandó Bizottságok megszervezése 60/a. Dékáni körlevél Budapest, 1927. október 17. 60. A Kar nyilvános rendes és rendkívüli tanárainak, Budapest. Dékáni működésem egyik fontos programpontjának tekintem, hogy az állandó bizottságok működését minél teljesebb mértékben kiépítsem és azokat a Kar élő tanácsadó szervévé tegyem. A bizottságok kellőképpen kiépített működése nagyban elő fogja segíteni a kari ülések munkáját, mert a szakosztályi üléseken minden oldalról megvitatott pont a kari ülés tanácskozását már nem fogja érdemlegesen terhelni és több idő marad egyetemes elvi kérdéseknek. Hogy a bizottságok a Kar céljainak megfelelően működjenek, szükséges, hogy azok összetételében minden olyan tanszék képviselve legyen, amely tanszék az illető állandó bizottsággal közelebbi kapcsolatban van. Ennek legrövidebb úton való keresztülvitele érdekében van szerencsém fölkérni Méltóságodat, Nagyságodat, méltóztassék 7 napon belül Méltóságod Nagyságod az általa képviselt tanszéket, illetve melyik szakosztály állandó bizottságában méltóztatik kívánni a tanácskozási jog biztosítását. Felkérem, hogy jelen átiratomra sürgetés bevárása nélkül választ adni méltóztassék.[...] Teljes tisztelettel: Karch e.i. dékán.[...] 60/b. A bizottsági tagok névsora Budapest, 1927. október 27. Az 1927. évi október hó 27.-én tartott III. ülés jegyzőkönyvének 40. pontja értelmében: „2945/1927. d. sz. Dékán jelenti, hogy a kari tanároknak az Állandó Bizottságokba való beosztása megtörtént. A Kar a bejelentést azzal veszi tudomásul, hogy „a tanárok annak a bizottságnak is teljes jogú tagjai, amelyikhez tanszékük nem tartozik, de amely bizottságban állandóan részt venni kívánnak A Kar elhatározza, hogy a bizottsági ülésekre a tagokat a napirend részletes közlésével kell meghívni.” I. Közigazgatási Állandó Bizottság II. Mezőgazdasági Állandó Bizottság, III. Kereskedelmi Állandó Bizottság, 145

Next

/
Oldalképek
Tartalom