Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1934-1948 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 7. (Budapest, 2001)

Dokumentumok (Forrásközlés)

törekvés arra, hogy egyetemünk tulajdonképpeni hivatásának, a tudományos munkának, az ifjúság képzésének és nevelésének mindenképpen megfeleljen. A rend és a fegyelem teljes és feltétlen fenntartása már csak azért is szükséges, mert minden kilengés a mai feszült helyzetben ferde megítélésre vezethet és ennek alapján súlyos következményekkel járhat. De rend és fegyelem nélkül komoly tanulmányi munka sem képzelhető el. Az eddigit meghaladóan kell ügyelnünk azért is, mert a hallgatók létszámának örvendetes emelkedése szükségessé tette előadásaink jelentékeny részének a vegytani épületbe, egy órában pedig a műegyetem központi épületébe való áthelyezését. Bár hallgatóink - hangsúlyozom - az egyesített műegyetem hallgatói, bizonyos mértékig ott mégis vendégek. Fokozott kötelességeik vannak tehát, szinte mondhatnám kari becsület dolga, hogy karunk hallgatói a legkisebb panaszra se adjanak okot. Nagyon kérem ezért az odaát előadó tanár urakat, méltóztassanak arra különös figyelmet szentelni, minden rendzavarást már eleve megakadályozni, esetleges kihágásokat saját hatáskörükben megtorolni, szükség esetén elintézésüket a dékán elé utalni. Nagyon fontos ebből a szempontból az órák pontos betartása, az elkerülhetetlenül meg nem tartható óráknak jóval előbb való lemondása, hogy a hallgatókat kellő időben értesíthessük és így tétlen lézengésükre ne kerüljön sor. Kérem ezt annál inkább, mert éppen a vegyészeti épületben nem foglalkoztatott hallgatók befogadására nincs is megfelelő hely. A tudományos munkának, az ifjúság képzésének és nevelésének feladata is magasabb követelményeket támaszt. Akárhogy forduljon a sors, hazánknak szakszerűen kiváló képzett férfiakra az eddiginél sokkal magasabb mértékben lesz szüksége, mind a közgazdaság-kereskedelmi, mind a közigazgatási pályákon. Van pedig elég körülmény, ami ifjaink érdeklődését a tanulmányoktól elterelje. Csak a világpolitikai események élénk figyelemmel kísérését említem, ami alól nehezen vonhatja ki magát a tanár és diák egyaránt. De amint a munkába való elmerülés a tanárt is elvonja a világpolitikai események túlzott figyelésétől, úgy van ez diákjainknál is. Utalással jövendőbeli elsőrendűen fontos szerepükre, a legpontosabb munkára kell őket serkentenünk, jó példával járva elől, s akkor már feladatunk jelentékeny részét megoldottuk. A zavartalan egyetemi munkát természetszerűleg akadályozzák a katonai szolgálatra való behívások is. Huszár Géza és Andreich Jenő magántanáraink katonai szolgálatot teljesítenek, az utóbbi olyan beosztással, hogy előadásait megtarthatja. Az egyetem tanárainak és két tisztviselőjének katonai szolgálati kötelezettség alól való felmentése tárgyában a rektorral egyetértőleg a szükséges kezdeményező lépéseket megtettem. Bevonult ifjúságunk ügyeit pedig a legnagyobb szeretettel karoljuk fel és mindenképpen arra törekszünk, hogy ebből őket a lehető legkisebb tanulmányi és vizsgálati veszteség érje. Nem hangsúlyozhatom 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom