Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1934-1948 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 7. (Budapest, 2001)
Dokumentumok (Forrásközlés)
19. EK.IE közgyűlése, az utolsó szigorlat eredményének kihirdetése Budapest, 1936. február 2 7. Jegyzőkönyv felvétetett a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának VIII./rendes/ kari üléséről.[...] Az elnöklő dékán jelenti, hogy az Egyetemi Közgazdaságtudománykari Ifjúsági Egyesület /E.K.I.E./ f. hó 5.-én a dékán elnöklete alatt tartotta alakuló közgyűlését, amelyen az alapszabályokat megtárgyalták és elfogádták. Az egyesület három osztálya közül a közigazgatási 6.-án, a közgazdaságkereskedelmi, valamint a tanárképző 8.-án megválasztotta a tisztikarát, valamint a közgyűlésre kiküldött tagjait, akik 12.-én tartották a közgyűlést. Ezen megválasztották az ideiglenes központi tisztikart.[...] A Kar helyesnek találja, hogy az oklevél kiadására jogosító szigorlat eredménye ünnepélyesebb formában hirdettessék ki és úgy határoz, hogy a mérnöki karokkal megegyezően az utolsó szigorlat eredményének kihirdetése a következő szöveggel történjék. „A most kihirdetett határozat értelmében N.N. urat, X.Y.Z. urakat, aki/akik a magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezeti szabályzatában megállapított tudományokban szerzett képzettségét/güket a szabályszerűen megalakított szigorlati bizottságok előtt bebizonyította/ták, a reám ruházott hatalomnál fogva okleveles közgazdának elismerem és vallom. Külön is kiemelem azt, hogy P.Q. úr/urak oklevele Jeles” N.N. úr/urak oklevele pedig ,jó” minősítéssel fog kiállíttatni. R.S. urat/urakat pedig, aki/akik a szigorú követelményekhez kötött „kitűnő” minősítésű oklevélre szerzett/szereztek jogot, az egész szigorlati bizottság nevében melegen üdvözlöm.”[...]ü 20. Chorin Ferenc, a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. vezérigazgatójának alapítványa Budapest, 1936. március 26. Jegyzőkönyv felvétetett a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának ... X. /tizedik/ kari üléséről.[...] 45