Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1934-1948 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 7. (Budapest, 2001)
Dokumentumok (Forrásközlés)
eredményt felmutatni, hogy átengedhetők legyenek. Megjegyzi, hogy mind ezek a kollokviumok díjmentesek voltak. A többször megismételt kollokviumokból is kitűnt, hogy igen sok hallgató az újabb kollokviumra nem újabb készüléssel jött és így a kollokvium díjmentes lehetőségével visszaélt. Minthogy kiderült, hogy a kötelező kollokvium ingyenes megismétlésének megadása sem biztosítja a komoly tanulmányi eredményt, az idén azt az újítást vezette be, hogy a félév közben 2 közbeeső kollokviumot tartott és 2 házidolgozatot is készíttetett, azzal a céllal, hogy a hallgatóságot a napról- napra készülésre kényszerítse és lehetetlenné tegye, hogy a hallgatóság a félévvégi zárókollokviumra hirtelen felszedett, hevenyészett tudással jelentkezzék. Ez a módszer kétségtelenül igen jelentékeny pluszmunkát rótt rá, az eredmény azonban ezért a pluszmunkáért bőven kárpótolja, mert a kollokválás első alkalmára jelentkezők közül az idén a tavalyi 75%-kal szemben csak 25%-ot kellett visszautasítani. Ezt a módszert szeretné a Banküzemtanban is alkalmazni és ezért kéri annak kimondását, hogy a Banküzemtanból is kollokvium teendő mind a két félév végén. Dr. Vonház István egy. ny. r. tanár hozzászólásában megjegyzi, hogy az idegen nyelv és kereskedelmi levelezés c. tárgyra is igen súlyos hátrányok származnak abból, hogy a hallgatók nem abban az évben szigorlatoznak, amelyben tanulmányaikat befejezik A IV. félévben tehetnek szigorlatot, de elhalasztják az V., VI. félévre is. A szigorlaton sokszor kevesebbet tudnak, mint az első év végén. Kollokviumi kötelezettség nincs az órákra nem járnak, semmit sem tanulnak. Dr. Huszár Géza egy. ny. r. tanár kijelenti, hogy ugyanezeket tapasztalja Kereskedelmi számtanban is. A tárgyat az első évben hallgatják, a II. év végén szigorlatoznak belőle. Szerinte az egész rendszer rossz és az egészen kell változtatni, nemcsak az egyes tárgyon. Dr. Lóczy Lajos egy. ny. r. tanár a maga részéről is csak megerősítheti, hogy az eredmények nagyon gyengék. 286 V. f.é. hallgatóból 164 kollokvált, de még soha ilyen siralmas eredményt nem tapasztalt. Azonban neki is az a véleménye, hogy amíg az összes tárgyakon nem tudunk segíteni, addig a Banküzemtanon sem változtassunk. Dr. Fülei-Szántó Endre dékánnak is igen rossz tapasztalatai vannak tanulmányi eredmény tekintetében, a maga tárgya tekintetében is. A hozzászólásokból azonban azt látja, hogy az Osztály nem kívánja a Banküzemtant kötelező kollokviummá tenni. Dr. Nyárády József egy. ny. r. tanár a kérdéshez újból hozzászólva a következőket mondja: A hozzászólásokból a következő véleményeket lehet kihámozni: I. / A rendszer olyan rossz, hogy egyetlen tárgyból sem lehet komoly eredményt elérni. II. / Ha egyetlen tárgyból sem lehet komoly eredményt elérni, akkor ne járuljunk hozzá ahhoz, hogy legalább egy tárgyból kíséreljük meg jobb eredmény elérését. Az érveléseknek t.i. ez a lényege, de ő ezt az érvelést nem 141