Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1934-1948 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 7. (Budapest, 2001)

Dokumentumok (Forrásközlés)

kérdésnek, legfeljebb szánakoztak rajtunk, de elintézettnek tekintettek, mint a halványuló emlékezetet. 1927-ben érintette a magyar sorsot először a napsugár, mikor az akkori miniszterelnök, gr. Bethlen István, fel tudta kelteni az ország iránt Mussolini figyelmét. Az 1927. áprilisi dátum a magyar-olasz szerződés napja, visszaadta a magyar kérdésnek az európai jelentőséget. De ez csak az elindulás volt, a nehéz kezdet, melynek eredményei természetesen lassan mutatkoznak. A háborúban szövetséges társunknak, Németországnak kinyilvánított barátsága volt a második nagy lépés, amely a revízió megvalósulásának a lehetőségét rejtette magában. Egy kis nemzetnek a külpolitikai támogatás és a barátok szerzése nélkülözhetetlen létérdeke s boldogulásáénak előfeltétele. De egymagában még nem boldogulás, mert egy nemzetet és egy országot csak önmaga boldogíthat. Csak önmagából kitermelt értékei adhatnak neki súlyt és csak saját erejével vívhatja ki a megbecsülést. S a nemzet dolgozott, küzdött, szenvedett egységesen és szenvedett mérhetetlenül sok-sok tagja, közel voltunk a csüggedéshez, de a nemzet kétségbe nem esett és a reményről nem mondott le. Történtek hibák, tévedések és mulasztások, minthogy ilyen viszonyok között e nélkül nem is lehetett volna, de abban az elszántságban, hogy Szent István országát visszaszerzi s hitt benne, hogy valamikor helyre fogja állítani, - a magyar nemzet nagy volt. Az idők folyása pedig rohant, - gyorsabban, mint gondoltuk volna. 22 esztendő nem is egy emberöltő, s Szent István jogara alá visszakerült a magyarlakta Felvidék, majd Kárpátalja és most Erdély egy része. Megértük ezt azok, akik honunkból kiüldözöttek, s az úr Isten igazságtétele, hogy az szerezte vissza, aki bátran, soha meg sem torpanva, győztesen megállta a helyét a világ tengeri hatalmainak túlerejű hajóhadával szemben, s aki az összeomlás után elszántan emelte fel s tartja ma is kezében a magyar nemzeti eszme, a magyar államiság és a keresztény hazafiság zászlaját. Horthy Miklós 1920-ban azt mondta a megszálló négy entente generálisának, hogy „én az egyesült angol-francia flotta ellen küzdöttem és nem győztek le, én velem olyan hangon, mint a legyőzöttel, tárgyalni nem lehet”. Akkor valóban csak az ő személye jelentette a legyőzetlenséget, mert az aléltságig fáradt nemzet felett úrrá lett a fejetlenség, egy hűtlen és politikai csoport bomirtul letétette a fegyvert. De az önmagára talált nemzet visszanyerte a lelkét, energiáját felfokozta rövid két évtized alatt s megszervezkedve olyan életerős állami tényezővé vált a nemzet életében, amivel az európai történelmet csináló államoknak számolniok kell. Ma már kormányzó urunk megett egy életképes, konszolidált ország áll, amely nem kéri, hogy élni hagyják, hanem követeli, hogy jogait tiszteletben tartsák, nemcsak azért, mert ezt megérdemli, hanem, mert fejlődése európai érdek. Láthatjuk az Isten igazságtételét abban is, hogy ugyanaz terjeszthette be a trianoni békeparancs semmi véválásáról a törvényjavaslatokat, aki a

106