Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Dokumentumok (Forrásközlés)

11/b. Budapest, 1949. július 11. A II. évfolyam hallgatóinak álláspontja Javaslat a Közgazdaságtudományi Egyetem esti tagozatának átszervezésével kapcsolatban. Az esti tagozat második évfolyamának évfolyambizottsága a felvetett kérdést áttárgyalta, és a következőket állapította meg: 1./ Az esti tagozat tananyagának és tanmenetének reformja szükséges. Az eddigi gyakorlat tapasztalatai alapján a tananyagot mégjobban alkalmassá kell tenni a marxizmus-leninizmus által előirt feladatok teljesítésére. Méginkább arra kell törekedni, hogy fejlődő népgazdaságunk minél több és minél jobban képzett marxista közgazdászhoz jusson. 2./ Javasoljuk az esti tagozat továbbvitelét és fejlesztését. Ezt igazolják az eddigi tanulmányi eredmények, a hallgatóság szociális összetétele, valamint a népgazdaság területén munkájuk során felmerülő uj feladatok eredményes elvégzésének szükségessége. Megállapíthatjuk, hogy a második évfolyamon az elmúlt félévben komolyabb mérvű lemorzsolódás nincsen, szigorlatokra és kollokviumokra mint-egy 120 fő jelentkezett, s az eddigi szigorlati részeredmények igen kielégitőek. Véleményünk szerint hasznos az esti tagozat hallgatóinak továbbképzése, mert ezek több-kevesebb gyakorlati tapasztalattal már rendelkeznek és tanulmányaik révén annak elméleti alátámasztását megszerezhetik. 3./ Indokoltnak tartjuk, hogy azok számára, akik a reakciós rendszerben akár politikai kiállásuk miatt, akár osztályhelyzetük miatt, vagy származásuk miatt főiskolára nem járhattak, népidemokráciánk most adjon tanulási lehetőséget. 4./ Indokoltnak tartjuk, hogy lehetőleg a maximális anyagot adják le az esti tagozatnak. Itt nem az "egyenrangú diplomáról", hanem a minél átfogóbb szakismeret megszerzéséről van szó. Elfogadhatónak tartjuk azt az elgondolást, miszerint a leiró tárgyú anyagot ne adják elő, hanem abból a kiadott jegyzetek alapján havonként legalább egyszer konzultáció tartassák, amely a rendszeres tanulást is biztosítsa. E mellett félévenként szabályszerű kollokvium. Az igy felszabadult időből hetenként még egy délutánt hagynánk szabadon, mert ez szükséges a tanulás számára. A felszabadult idő többi részét úgy használjuk fel, hogy a fontosabb tárgyakból gyakorlatokat tartunk. 5./ A vizsgarendnél nem javasoljuk az írásos vizsga bevezetését. Tapasztalatunk szerint a szóbeli kollokvium, vagy szigorlat sokkal alkalmasabb a jelölt felkészültségének bemutatására, mint a gyakran lutri szerű írásbeli. 6./ Tanmenetünk idő-, és anyagbeosztását 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom