Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Peter Csendes: A Duna szabályozása és a Wien folyó beboltozása

tusdamm" mindazonáltal csak kevéssé bizonyult alkalmasnak arra, hogy nagyobb terheléssel szemben megállja a helyét, ezért a 19. század közepe táján kijavították és megmagasították. Ezt az építményt csupán a modern árvízvédelmi intézkedések tették feleslegessé a 20. század vége felé. A 19. század első felében különböző konkrét tervek fogalmazódtak meg. Ezekben leginkább az a szándék került előtérbe, hogy biztosítsák a Duna hajózhatóságát. E gondolat jegyében fejlesztette ki, régebbi elképzelésekre támaszkodva, a ljubljanai születésű kiváló építész és hidrotechnikus Josef Schemerl von Leythenhach ( 1754-1844) 1810-ben forradalmi j elentőségü tervét egy főmeder létrehozásáról, a hajózás biztosítása és egyidejűleg az árvízveszély csökkentése érdekében. Állandó híd létesítését is célul tűzte ki. A feladat megoldásának azonban csak 1849-ben kezdtek hozzá komolyan az akkori kereskedelmi miniszter, Karl Ludwig von Bruck báró kezdeményezésére, aki egy bizottságot küldött ki, a Duna szabályozására. Több megoldási lehetőséget dolgoztak ki, ezek közül azonban egyik sem került megvalósításra. Bruck, aki 1855-től pénzügyminiszter volt, úgy látta, hogy kiváltképpen a hajózás céljára való hasznosítást nem vették kellőképpen figyelembe. Miután 1862-ben ismételten pusztító árvíz következett be, a bécsi községtanács is (amely 1860 óta liberális többségű volt) igyekezett a vitáknak lendületet adni. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt azokat az előnyöket látták, amelyek a városbővítés számára adódtak: az átláthatatlan szigetvilágból gazdag építési területet lehetne nyerni a várostól északra. Az államminisztériumot és a császárt is sikerült meggyőzni az ügy fontosságáról. A községtanács 1864-ben életre hívott egy Duna-szabályozási különbizottságot Cajetan Felder polgármester személyes vezetése alatt. A már 1850-ben segítségül hívott szakértők (köztük Mihálik János m. kir. miniszteri tanácsos és Martin Kink graz-i építésügyi főtanácsos) mellett, akik bemutatták terveiket, angol, német és francia szakemberek szakvéleményét is kikérték. Az elgondolások lényegében arra irányultak, hogy a folyót egy új, kiegyenlített, enyhén hajlított mederbe (átvágás) tereljék. Ezzel szemben az eddigi forgalmi ág Dun a-csatornává, másodlagos jelentőségű mellékággá válik. 1868-ban elkészült a tervezet és 1868. szeptember 12-én elnyerte a császári jóváhagyást. Az 1869. február 8-i birodalmi törvény a Duna szabályozását 26 km hosszú szakaszon, Nussdorf és Fischamend között rendelte el. Az építési program két „átvágást" irányozott elő Bécsnél, a Duna-csatorna biztonságossá tételét, rakodóhelyek kialakítását és egy morvamezei védőtöltés létesítését. A teljes munkálatnak 1884-ig kellett elkészülnie. A szabályozás költségeit előzetesen 24,6 millió forintban állapították meg, az államnak, Alsó-Ausztria tartománynak és Bécs városának egyaránt ennek egyharmadát kellett magára vállalnia. A finanszírozás ötszázalékos, ötven