Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Gábor Eszter: Miként fogyott el a villanegyedből a zöld?
Gábor Eszter Miként fogyott el a villanegyedből a zöld? 1923-ban, amikor Pista Grauermann, nyugalmazott magyar kir. konzul a magániparban folytatva pályáját, feleségével, született Stangeler, „Budapestre költözött a szép fasori lakásba - a világháború óta egyébként Vilma ldrálynő utcának hívták -, s ez lett Etelka utolsó lakása",1 a Városligeti fasor már második virágkorát élte. A budapesti helyismerettel is rendelkező Doderer nem véletlenül választotta a diplomáciai pályát a magángazdasággal felváltó férfi családjának lakhelyéül a Vilma királynő utat. A megelőző fél évszázadban nagyvárossá fejlődött Budapesten a dinamikus polgári fejlődés a balparthoz, Pesthez kötődött, míg Buda inkább őrizte arisztokratikus jellegét. Pestnek exkluzív negyede volt a terézvárosi villanegyed, amelynek része volt a Vilma királynő út, és ahol a századfordulón arisztokraták, magasabb beosztású hivatalnokok, gazdag polgárok lakták és birtokolták a villákat, mellettük meg-megjelentek a diplomáciai képviseletek is. A századfordulóra már egységes városrésszé alakult terület két eltérő történetű és karakterű részből olvadt össze. A délkeleti rész, a Belvárosból a Terézvároson átvezető régi út, a Király utca folytatásában vezetett ki a Városligetbe. 1800-ban nyitották a Városligeti fasornak elnevezett utat a homokos rendezetlen területen, és ekkor parcellázták az utat határoló területet, kétoldalt 30-30 telket alakítva ki.2 A telkek egységesen 12 öl utcai fronttal bírtak, mélységük 100 ölnyi volt. Előírás volt, hogy a fasor felőli oldalon díszkertet kell kialakítani, és abban szabadon álló nyaraló építhető, a hátsó fronton, az alárendelt utcák felé zárt sorban, kötetlenebbül lehetett építkezni, akár gazdasági épületeket is, és a hátsó kertek művelési módja sem volt kötött. Már a korai években épültek itt nyaralók és kerti lakok,3 de számuk az 1838-as nagy pesti árvíz után szaporodott meg, a pesti polgárság - és néhány arisztokrata is, köztük gróf Széchenyi István - akkor ébredt rá a város 1 HCIMITO VON DODERER: A Strudlhof-lépcső. Fordította Tandon Dezső. Pécs, Jelenkor, 1994. I. kötet 145. 2 Budapest Főváros Levéltára (BFL) IV. 1215.d. (Pest város telekkönyvi iratainak gyűjteménye. Telekátírási jegyzőkönyvek) 9., 13. kötet. 3 LF.YRF.R, JOSEPH: Die Stadt Pesth und ihre Gegend in Briefen von einem Fremden. Pesth, 1803. 126-130.
