Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Peter Csendes: Városfejlődés és várostervezés Bécsben a 19. században.

tagjai voltak. Az elképzelés lényegében két körgyűrűre épült. A Ringből és a Franz-Josef-Kai-bóí álló belső gyűrű a városfal és a bástyák vonalát követte, a külső gyűrű, az úgynevezett „Lastenstraße" főforgalmi útként a hajdani glacis területét kívülről zárta körbe. Nagy terek (Schwarzenbergplatz, Karlsplatz, Schottengasse) vezették be a forgalmat a városba, míg a még szabályozatlan Wien folyón hidakon lehetett átjutni. Az átépítési zónában, a díszút mentén monumentális köz- és magánépületek sora keletkezett: az új Hofburg, a parlament, az udvari múzeumok (Kunsthistorisches és Naturhistorisches Museum), a Hofoper (Staatsoper) és a Hofburgtheater (Burgtheater), az egyetem és a városháza, minisztériumi épületek, a Votivkirche, valamint a főnemesség ésa pénzarisztokrácia számos palotája, és mindenekelőtt előkelő bérházak. Éppen ezeknek az építése jelentett lényeges hozzájárulást a teljes program finanszírozásához. Mivel az erődrendszer területe állami tulajdonban volt - Bécs városa már korábban sem tudta érvényesíteni követeléseit - nagyon egységes beépítés jöhetett létre, amelyet a városbővítési alap (Stadterweiterungsfond) finanszírozott és egyben irányított. A historizmus eszméje a legmesszebbmenőkig meghatározta ezeknek az építményeknek a stílusát. Eduard Van der Null, August Sicard von Sicardsburg, Heinrich Ferstel, Theophil Hansen, Friedrich Schmidt, Gottfried Semper és Carl Hasenauer voltak a vezető építészek, akik mindezt valóra váltották. 1865-ben ünnepélyesen megnyitották a négy kilométer hosszú, 57 méter széles utat, az építkezések azonban csak az első világháború előestéjén fejeződtek be (45. kép). A következő évek liberális városvezetése nagy erőfeszítéseket tett Bécs kiépítésének előrelendítésére, amiben a magántőke építési vállalkozásai tetemes részt vállaltak. Az 1873-as tőzsdekrach azonban jelentős visszaesést okozott. A város és az egykori külvárosok területén már csak nagyon korlátozott mértékben álltak rendelkezésre beépíthető telkek. A Belvároshoz hasonlóan, itt is számos régi épületet bontottak le, és a városkép markáns változáson ment keresztül. A városon belüli közlekedés helyigénye megnőtt, így a meglévő épületek lebontásával és új építési vonalak kitűzésével egész utcákat szélesítettek ki - például a Kärntner Straße-t vagy a Grabent -, és teljesen átalakították megjelenésüket. Nagy kiterjedésű külvárosi paloták tűntek el, a felparcellázott területeken új épülettömbök jöttek létre. Ebben fontos szerepet játszott az építésügyi szabályzat, amelyet 1883-ban bocsátottak ki, és amely az építési telkek 85%-os kihasználását tette lehetővé. A további terjeszkedés reménybeli területei a város határában feküdtek. Ferenc József császár 1861 -ben jóváhagyta a Gürtel Straße kialakítását külső gyűrűként, a Linienwall helyén. A peremvárosok, amelyek a bécsi fogyasztási adóterületen kívül helyezkedtek el, és amelyekben a megélhetési költségek lényegesen alacsonyabbak, az ipari termelés feltételei pedig