Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Eva Offenthaler: Az áramellátás Bécsben

1899-ben a községtanács döntést hozott kölcsön felvételéről „a városi villamos erőmüvek felépítése és működtetése céljára". A rákövetkező évben építési szerződést kötöttek az ausztriai Schuckert müvekkel egy vasúti és világítási áramot előállító erőmű építésére. A simmeringi centrálét 1902-ben helyezték üzembe. Ez a magánerőmüvekhez hasonlóan gőzüzemű erőmű volt, az építése 34 millió forintba került. Ezen kívül döntés született öt mellékállomás létrehozásáról. A városi tulajdonban lévő villamos erőművek már működésük első évében is a város teljes áramszükségletének - ideértve a villamosokhoz szükséges vontatóáramot is - kereken 51,4 százalékát biztosították. 1902-ben megkezdték a villanyvilágítás bevezetését is 10-12 amper áramfogyasztású egyenáramú ívlámpákkal a Ringen, a Kärntner Straßen, a rakparton, a Schwarzenbergplatzon, a Stephansplatzon, a Grabenen és a Karlsplatzon, amelyeket a simmeringi erőmű látott el. Azonnal felvették a konkurenciaharcot a magántársaságokkal, aminek jegyében a város alullicitálta áramtarifájukat, ami a magánvállalatokat is arra kényszerítette, hogy áraikat csökkentsék. Ezen felül a magáncégek kábelfektetési jogát is korlátozni igyekeztek. E cégek egymás után történő megváltása után 1907-ben, 1908-ban és 1914-ben, a város a világháború kitörése előtt megszerezte a monopolhelyzetet, amire törekedett. Miként a gázművek, a kommunális áramtermelés is jelentős bevétel-növekedést hozott a városi költségvetés számára. Ebben az időszakban a villamosvasút volt a legnagyobb áramfogyasztó. A világítás és az erőátvitel részesedése a fogyasztásból 1913-ban nagyjából azonos mértékű volt, miközben az erőátvitel (villamos gépek használata a kézmű- és gyáriparban) mértéke növekedett a legerőteljesebben, mégpedig a tizenháromszorosára. A világításra használt áramnak mintegy fele esett a magánlakásokra. Több mint tíz százalékot használtak boltok és raktárhelyiségek megvilágítására, valamivel kevesebb, mint tíz százalékot pedig a hivatali épületek, bankok és irodák világítására. A teljes áramtermelés 1903-1913 között több mint 200 százalékkal nőtt. Ebben az időszakban a magánvilágításra jutó áramfogyasztás 2,6-szorosára emelkedett. 1913-ban Bécsben átlagosan 2,1 lámpa jutott egy lakásra, ezek azonban az egyes kerületek között erősen egyenlőtlenül oszlottak meg: a belvárosi lakások átlagosan 14,8 lámpával rendelkeztek, míg a 10., 11., 16. és 21. kerületben három lakásból kettőben még petróleumlámpával világítottak. A villamosság növekvő alkalmazása erőteljes impulzust adott a bécsi iparnak. Az elektrotechnika lassanként komoly gazdasági szektorrá fejlődött. Jelentőségét az is tükrözi, hogy a bécsi Műszaki Főiskolán 1883-ban felállították az elektrotechnika rendes tanszéket, ami korábban a fizika keretébe tartozott. Ugyanebben az évben volt az Elektrotechnischer Verein (Elektrotechnikai Egyesület) alakuló közgyűlése Bécsben, amelynek védnökségét valamivel később Rudolf főherceg vállalta.