Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Vadas Ferenc: Gázgyárak és villanytelepek Budapesten

gyár épületei egyedi megjelenésű együttest alkotnak. Központi, városképet meghatározó motívuma nem a két nagy (mára elbontott) gazométer volt, hanem a telep közepén álló tartálycsoport: az üzemvíz, a kátrány és az ammóniákos víz tárolására szolgáló egy magasabb és három tömzsi, szorosan egymás mellett álló torony markáns együttese. Ennek előterében kereszteződik a telep hosszanti és keresztirányú főutcája. Az egyes, különálló épületek elhelyezkedése természetesen a technológiai láncnak megfelelő: a Duna mellett a szénraktárak, aztán a gázfejlesztő kemencék, annak közelében a laboratórium, a kazánház és a kokszraktár, majd a tisztítók, a tartálycsoport és a gázmérő-nyomásszabályzó berendezések épülete, végül, a város felőli oldalon a gáztárolók. A főbejárat közelében a gyárvezetőség irodaháza, a gyár egyik oldalán tisztviselői villasor, a másik oldalon munkáslakótelep. Az utóbbi többféle jóléti intézménnyel együtt létesült, majdhogynem önálló kis település, a századfordulón megerősödött szociális gondoskodás egyik leglátványosabb budapesti példája. A gyártelep minden kiegészítő létesítményével együtt is csak egy része volt a nagy beruházásnak. Az Óbudán termelt gázt a vasúti hídon keresztül vezették át Pestre, ahol két új nagy gáztároló is épült, az egyik, a kőbányai Tomcsányi úti még a gyárban lévőknél is nagyobb, 150.000 m3 befogadó képességgel. A másik mellett, a Révész utcában a gázművek köz-34. Kép. Az óbudai gázgyár BTM Kiscelli Múzeum, Fényképtár