Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Vadas Ferenc: Közélelmezés és vásárcsarnokok Budapesten

befogadóképességét, majd a Mérnöki Hivatal teljesen szabadon álló, bérház nélküli tervváltozatot terjesztett elő, 332 állandó áruhellyel. Készült egy még ennél is nagyobb kapacitású alternatíva is, összesen 400 állandó áruhellyel, 3 oldalról szabadon álló, bérház nélküli elrendezéssel. Az 1898-ban elkészült részletes tervek szerint már 509 állandó áruhely létesült volna (fele a karzaton), minden korábbinál nagyobb költségvetéssel. Ennek ellenhatásaként az egész koncepciót megkérdőjelezték; éppen a vásárcsarnok bizottság vetette föl a csarnok helyett egy jóval egyszerűbb fedett vásár létesítését. A hamar hamvába holt kezdeményezésre készített tervek négy franciás pavilonból álló épületet tartalmaztak, vas-üveg szerkezettel. Végül már a Bomba tér e célra való alkalmasságát is kétségbe vonták. Ezután az intermezzo után 1899-ben az inga visszalendült, a döntéshozók visszatértek a korábbi tervhez, és ennek alapján, erősen redukált költségvetéssel építették meg a csarnokot 1900-1902-ben. Az épülettípusnak ez a közelmúltig utolsó budapesti példája építészetileg kevésbé eredeti, mint a többi. A csarnoktér diagonális mellékhajói által a központi csarnok struktúráját veszi át leegyszerűsítve, bérház nélküli homlokzata a kerületiek típusát követi. A csarnokrendszer működése az I. világháborúig A pesti vásárcsarnokok forgalma a vártnál kedvezőbben alakult, így a 20. század elején mind a központi, mind több kerületi esetében fölmerült a bővítés igénye, illetve a legfrekventáltabb détailcsarnokok esetében újabbak építése is. 1899-ben ideiglenes csarnok létesült a Belvárosnak a létező csarnokoktól legtávolabbi részén, a Károly-kaszárnya lovardájának átalakításával. A csarnokrendszer bővítését célzó tervekből ez volt az egyetlen, ami ebben a korszakban megvalósult, a hálózatot nem fejlesztették tovább. Ennek több oka volt. A város legsűrűbben lakott belső része nagyjából le volt fedve, kijjebb pedig a laksűrűség még nem volt elég nagy ahhoz, hogy feltétlenül szükség legyen egy ilyen drága intézményre. A csarnokrendszer annyiban nem felelt meg a várakozásnak, hogy az élelmiszerárak remélt csökkenése nem következett be, és a hatósági áruközvetítés rendszerével is gondok voltak. Mindezek együttes hatására a csarnoképítés folytatása lekerült a napirendről.