Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

2. Budapest székesfőváros csatlakozik a nemzeti ellenálláshoz

A főváros adófőpénztára például egy Seregi Antal nevű háztulajdonostól nem volt hajlandó állami adóját elfogadni, mire Seregi az állampénztárhoz fordult, ahol adóját el is fogadták.

96 Seregi esete egyedinek látszik, de eléggé nagy annak a valószínűsége, hogy az ismertetett pénzügyminiszeri rendelet kiadásához ez az eset is hozzájárult. Ezeknek a rendeleteknek a kiadása a kormány részéről teljesen jogos és törvényes volt. A törvényhatóságok az állami adózással kapcsolatos teendőiket átruházott hatáskörben látták el, a kormány tehát - ha a törvényhatóságok ennek a kötelezettségüknek nem tettek eleget minden további nélkül felhatalmazhatta az állami pénztárakat az önkéntes adók elfogadására. A tartalékosok és póttartalékosok behívása, s a tényleges katonai szolgálatot teljesítők szolgálati idejének meghosszabbítása pedig egyenesen a király felségjogai közé tartozott, így a kormány ez esetben is jogosult volt a fenti rendeletek kiadására. Ezekkel az intézkedésekkel Fejérváryéknak sikerült az ellenállást többé-kevésbé akadémikus értékűvé tenniök, viszont rákényszerültek arra, amit kezdetben semmiképpen nem akartak, s ami miatt Budapest állásfoglalása annyira lényeges volt számukra; arra ti., hogy az önkéntes adókhoz ne szokásos közigazgatási úton jussanak hozzá. Lojális megnyilvánulásokra a kormánnyal szemben persze Seregi esetén kívül is voltak példák, így lojálisnak bizonyult Faller Ferenc tanácsnok, a katonai és illetőségi ügyosztály vezetője is. Lojalitásának megnyilatkozása a kormány részéről a tartalékosok behívására tett intézkedésekkel volt kapcsolatos. Faller ugyanis lehetővé tette az illetékes katonai hatóságoknak - s ráadásul minden hivatalos megkeresés nélkül! -, hogy a behívandó tartalékosok lakcímeit a katonai és illetőségi ügyosztályon vezetett nyilvántartásokból megszerezzék, illetve utasította az ügyosztály tisztviselőit a behívók kézbesítésénél való közreműködésre. Az üggyel kapcsolatban azután az egyik napilap tudósítójának kijelentette, hogy sem a közgyűlés, sem a tanács nem hozott olyan határozatot, amelynek alapján meg kellett volna tagadnia a fegyvergyakorlatra szóló behívók kézbesítését. Majd - kissé cinikusan - kijelentette: az, hogy a behívott tartalékosokat és póttartalékosokat a fegyvergyakorlatok idejének letelte után is bent tartják-e, tisztán katonai ügy, amelybe ő nem szólhat bele.

97 Faller eljárása természetesen felháborította az ellenzéki közvéleményt; nyilván ezzel a ténnyel volt összefüggésben az, hogy a tanács az augusztus 17-i tanácsülésen nemcsak a honvédelmi miniszternek a nem kézbesíthető katonai behívójegyek kifüggesztését elrendelő leiratát tette irattárába, hanem a katonai szolgálatra önként jelentkezőknek kiadandó belépési bizonyítványnyal kapcsolatos korábbi rendeletét is megváltoztatta, és a belépési bizonyítványok kiadásának megtagadását határozta el.

98 Közben - közeledvén a közgyűlés összehívásának időpontja - az Intő Szózat tanácsülési tárgyalása - a törvényhatósági bizottság előtt való bemutatás céljából - ismét szükségessé vált. A kérdést a szeptember 7-i tanácsülésen tárgyalták a tanácsnokok. A tanács vonatkozó határozata a július 17-i ülésen lényegében elfogadott Lung-féle előterjesztésnek megfelelően az volt, hogy - mivel a törvényhatóság június 28-án egyértelműen állást foglalt a kormánnyal szemben, a politikai viszonyokban pedig azóta változás nem történt - az Intő Szózat felett a közgyűlés térjen napirendre. A szeptember 7-i ülésen vették tárgyalás alá a tanácsnokok a Lung-, illetve Ludwig-féle fellebbezéseket is. Ludwig Rezső fellebbezését a tanács elutasította, Lungét viszont, bár mint 53