Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
1. Az 1905-1906. évi politikai válság előzményeiről. Budapest székesfőváros a válság előestéjén
az országot. A válság e mélypontján a király elszánta magát arra, hogy a koalíció ellenállását akár a parlamenti játékszabályok félretételével is megtöri. így került sor 1905 június 18-án Fejérváry Géza báró volt honvédelmi miniszternek, akkoriban az ún. darabont testőrség parancsnokának elnökletével parlamenten kívüli ügyvezető kormány kinevezésére. A nemzet közvéleményét az uralkodónak ez a lépése mélységesen felháborította, jóllehet parlamenten kívüli kormány kinevezése nem állt a törvényekkel ellentétben. A többség programjának az uralkodó részéről való elutasítása azonban kétségkívül a parlamentáris kormányzati szisztémával ellenkező eljárás volt; így a Fejérváry-kabinet kinevezését a közvélemény az abszolutisztikus kormányzati szisztémára való áttérés első lépéseként értékelte, az újonnan kinevezett kormányt eleve alkotmányellenesnek és törvénytelennek minősítette, és ellene a harcot azonnal megkezdte. A küzdelem meghirdetésére a június 21-i képviselőházi ülésen került sor, ahol a kormánynak szóló bizalmatlansági szavazat után a koalíció, illetve a koalíció vezetésére 1904 novemberében megalakult Vezérlő Bizottság nevében Bánffy Dezső báró felszólította a törvényhatóságokat a kormánnyal szemben az ún. nemzeti ellenállásra. Az ellenállásra felhívott törvényhatóságok feladata a kormányrendeletek végrehajtásának, valamint az országgyűlésileg meg nem szavazott adóknak és újoncoknak a megtagadása volt - a felhatalmazási törvénnyel természetszerűleg nem rendelkező - kormánytól. A képviselőház felhívásának elhangzása után hamarosan kezdetét vette a törvényhatóságok csatlakozása az ellenálláshoz; néhány törvényhatóság azonban már a felhívás elhangzása előtt állást foglalt a kormánnyal szemben. így elsőként Borsod megye, amelynek közgyűlése június 14-én mondotta ki azt, hogy a kinevezendő kormány „törvénytelen" rendeleteit végrehajtani nem fogja, s hogy „az adóbehajtásra és újoncozásra vonatkozó kormányrendeletek végrehajtását meg fogja tagadni". Pest megye a június 20-i közgyűlésen foglalt állást a kormánnyal szemben, és a képviselőház, illetve Borsod megye határozataihoz hasonlóan ugyancsak az adóknak és az újoncoknak a kormánytól való megtagadását kimondó határozatot hozott. A Bánffy-féle, illetve a Borsod megyei határozatokon túlmenően azonban leszögezte azt is, hogy „semminemű" adót, illetve újoncot nem bocsát a kormány rendelkezésére. Harmadikként Zemplén megye lépett az ellenálló törvényhatóságok sorába: június 21 -i közgyűlésén az országgyűlésiig meg nem szavazott adók behajtására és a meg nem ajánlott újoncok állítására, illetve az újoncok önkéntes belépésére vonatkozó kormányrendeletek végrehajtásától tiltotta el tisztviselőit. Ezeknek a határozatoknak azonban elsősorban nem az volt a jelentősége, hogy időben megelőzték a képviselőház határozatát, hanem az - s itt elsősorban a Pest megyei határozatról van szó -, hogy mintegy a képviselőházi határozat végrehajtási utasításának a szerepét töltötték be. Ezzel viszont az adók és újoncok megtagadásának „kötelezettsége" az önként befizetett állami adókra, illetve a katonai szolgálatra önként jelentkező újoncokra is kiterjedt. A június 21 -i parlamenti események következtében a kormány azonnal benyújtotta lemondását, azt azonban az uralkodó nem fogadta el, Fejérváryék viszont - legalábbis a parlamentáris kormányzati szisztéma alapelveinek értelmében - ilyen körülmények között nem kezdhették volna el tevékenységüket. Feladatuk ekkor elsősorban a király és a koalíció közötti közvetítés volt; így e feladat teljesítése érdekében a kormány minduntalan igyekezett létének törvényességét bizonyítani, s ezzel a tárgyalások sikerét elősegíteni. Állandóan hangoztatta, hogy csupán a számára törvényesen biztosított lehetőségekkel kíván élni; az országgyűlésileg meg nem 8
