Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

1. Az 1905-1906. évi politikai válság előzményeiről. Budapest székesfőváros a válság előestéjén

nyi-asztaltársaság vezetője sorolható az ellenzékhez. Eötvös egyébként a VI., Rákosi Viktor a VIII., Kaas Ivor a IV., Kovács Pál az I., Kozma Gyula a II., és végül Mezey Péter a IV. kerület törvényhatósági bizottsági képviselője volt. Tagja volt végül a törvényhatósági bizottságnak Márkus József főpolgármester és Halmos János polgármester is. Mindketten virilisták voltak. Márkus virilista alapon került a bizottságba a VII. kerület képviselőjeként, Halmos viszont - ugyancsak a VII. kerületből - az összes választók sorából. Mindketten régi fővárosi tisztviselők voltak, és jellegzetes tisztviselő-pályát futottak be. Márkus 1875-ben lépett a főváros szolgálatába. Fokról fokra, de igen gyorsan haladt előre hivatali pályáján. 1885-ben főjegyző, 1890-ben tanácsnok, 1894-ben második alpolgármester, 1896- ban polgármester, 1897-ben pedig főpolgármester lett. 1898-tól a főrendiház élethossziglani tagja. Az Ehrlich-csoporthoz tartozott különben; főpolgármesteri állásáról való lemondása után Morzsányi Károly helyét foglalta el Ehrlich mellett. Halmos 1873-tól volt fővárosi tisztviselő, 1882-ben tanácsnok, 1896-ban alpolgármester, 1897- től polgármester; 1898-ban királyi tanácsosi címet kapott. Márkus szűkebb körének volt tagja, s mindvégig Márkus, illetve a közgyűlési többség vezetőinek befolyása alatt állott. A közgyűlési többséghez tartozó, fentebb név szerint is említett városatyák nagyobb része virilista alapon volt a törvényhatósági bizottság tagja, néhányan azonban - Halmoshoz hasonlóan - az összes választók közül kerültek a bizottságba. így Falk Miksa, Ehrlich G. Gusztáv, Jelűnek Henrik, Gajáry Ödön és Darányi Ignác. A kerületi törzsfőnökök, illetve legközelebbi munkatársaik és más, jelentősebb szerepet játszó városatyák közül a virilisták közé tartozott Sándor Pál, Hüttl Tivadar, Friedmann Bernát, Radocza János, Mérő János, Dezsényi József, Popper Mór, Dósa Kálmán, Elek Bernát, Heltai Ferenc, Hűvös József, Ludvigh János, Kollár Lajos, Palotai Rezső, Virava József, Földváry Imre, Hecht Ernő; nem tartozott viszont az 1200 legtöbb állami egyenesadót fizetők közé Feleki Béla, Heteés Antal, Rózsavölgyi Manó, Morzsányi Károly, Paksy Béla, Vajdaffy Ernő, Nessi Gyula, Siket Traján, Csillag Zsigmond, Havass Rezső, Simonovics Béla, Kiss József, Jenes Vilmos, Stern József, Springer Ferenc, Prückler László, Tóth László és Hock János. A Saskör vezetői közül a virilisták közé tartozott, s ilyen alapon is volt a törvényhatósági bizottság tagja Polónyi Géza, Kléh István, Kőváry Ármin, Schwarz Lajos, Dobrovszky Ágost, Görög István; nem volt virilista Hahóthy Sándor, Némái Antal, Preyer Hugó, Szádovszky József, Eulenberg Salamon, Burián Béla és Szalay Mihály. A Szabad Polgári Párt tagjai közt nem voltak virilisták; a Demokrata Párt tagjai közül Leitner Adolf, Gál Károly, Flusz József, Lőw Tivadar, Perl Soma, Surányi József, Székács Antal és Goldschmied Bernát tartozott a virilisták közé. A III. kerületi Demokrata Párt vezetője, Schubert Sándor, virilista volt, de az összes választók sorából került a törvényhatósági bizottságba; Skrinár János viszont nem volt virilista. Az Új Pártból Göőz József ugyancsak nem tartozott a virilisták közé. Eötvös, Rákosi, Kaas Ivor, Kozma Gyula, Kovács Pál és Mezey Péter az összes választók közül kerültek a városatyák közé; közülük azonban Eötvös virilista volt. A többségi városatyáknak azok a csoportjai, amelyek a legnagyobb befolyással rendelkeztek a közgyűléseken, szorosan kapcsolódtak a két városi vasút: a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, illetve a Budapesti Városi Villamos Vasút Rt. egyikéhez, esetleg mindkét vállalattal volt ezeknek a bizottsági tagoknak valamilyen üzleti jellegű kapcsolata. Természetesen nem lehet itt 23