Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
6. Befejezés
Ez a központosító tendencia azonban nem érvényesült egyértelműen, illetve vitathatatlanul előre mutató jellege ellenére önmagában is igen ellentmondásos volt. A központi kormányzat és a helyi önkormányzatok egyazon osztályérdekeket szolgálták; alapvető funkcióikat tekintve tehát egyáltalán nem volt köztük ellentét, s ugyanakkor ezeknek a funkcióknak a gyakorlására a helyi önkormányzatok adott formájukban is igen alkalmasak voltak. Ez az ok kétségkívül közrejátszott abban, hogy a teljes központosítás a dualizmus korában nem következett be. Másfelől a kormányzat a dzsentri sajátos rétegérdekeit mindig messzemenően kénytelen volt figyelembe venni. A helyi önkormányzatok felszámolása, vagy legalábbis igen erős leszűkítése a dzsentrit féltve őrzött hatalmi bázisától fosztotta volna meg; ezért minden ilyen törekvéssel természetszerűen szembeszállt. Említettük: az adott hatalmi apparátus a tárgyalt korszakban még igen hatékonyan működött az elnyomott osztályokkal szemben - megváltoztatásuk tehát az uralkodóosztályoknak ekkor még nem volt létérdeke -, s ugyanakkor egymással szemben álló csoportjaik számára a legmegfelelőbb harci terepet biztosította. A helyi önkormányzatok fenntartásának igényében azonban egy merőben ideologikus tényező is közrejátszott: az az elképzelés, hogy a municípiumok az ország „függetlenségének" és „alkotmányosságának" védelmezői, biztosítékai. Ennek az elképzelésnek az eredete ismert, s arról sem kell bővebben szólni, hogy ez az elképzelés a tárgyalt korszakban mennyire anakronisztikus, sőt - nyugodtan mondhatjuk - parodisztikus volt. Ezzel az ideologikus érvvel elsősorban a dzsentri élt; a központosító törekvéseket azonban egy másik ideológiai tényező: a még igen erősen ható liberális politikai hagyományok is gyengítették. Itt azonban újabb ellentmondásokkal állunk szemben. Az már az eddigiekből is kitűnt, hogy a központosító törekvések végső soron az uralkodó osztályok egészének érdekeit szolgálták; de az is, hogy a kormányzat az uralkodó osztályok egyes rétegeinek érdekeit a többi rétegek érdekeivel szemben határozottabban figyelembe vette. A dzsentriről szóltunk már ebben a vonatkozásban; a közép- és kisburzsoáziának a törekvése a helyi önkormányzatok demokratizálására azonban ugyancsak elutasításra találtak a kormányzat részéről. Ebben a vonatkozásban tehát a liberalizmus már kevésbé érvényesült, mint ahogy kevésbé érvényesült a nemzetiségekkel szemben is. Ennek a problémának itt csak a helyhatósági autonómia - központi kormányzat viszonyában jelentkező vonatkozásait említhetjük meg. Arról van szó, hogy a helyhatóságok autonómiájának korlátozásában jelentős mértékben közrejátszott a kormányoknak az a törekvése is, hogy megakadályozzák a nemzetiségi burzsoáziákat abban, hogy a nemzetiségek által lakott megyék autonómiájára támaszkodva hatékonyan veszélyeztessék a magyar uralkodó osztályok érdekeit. A korábbiakban említést tettünk, a magyarországi parlamentarizmus ellentmondásos voltáról, s arról is, hogy ez mindenekelőtt két vonatkozásban jelentkezett. Egyrészt abban, hogy az uralkodóval szemben a parlament jogai meglehetősen korlátozottak voltak; a király számára a kiegyezési törvények ugyanis olyan abszolút jellegű felségjogokat biztosítottak - mindenekelőtt a hadsereg vonatkozásában -, amelynek gyakorlásába a parlamentnek nem volt beleszólása, ugyanakkor a parlament a törvényhozásnak sem volt kizárólagos tényezője, azaz törvényhozó jogait is csak a királlyal együttesen gyakorolhatta. A magyarországi parlamentarizmus felemássága másrészt abból a már többször említett tényezőből adódott, hogy a politikai felépítmény - gazdasági-társadalmi alapjainak megfelelően - minden szinten át-meg átszövő175
