Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
6. Befejezés
Horváth József az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásról írott, több ízben hivatkozott munkájában a törvényhatóságokat négy csoportba osztotta, s „teljesen ellenálló", „mérsékelten ellenálló" „kétes" és „nem ellenálló" törvényhatóságokat különböztetett meg. 1 Horváthnak ez a megállapítása vitatható és vitatandó is, hiszen teljesen ellenálló törvényhatóságok nem voltak; erről csak akkor beszélhetnénk, ha az ellenállás a ténylegesnél szélesebb társadalmi alapokon szerveződött volna. Utaltunk arra, s ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a koalíció a tömegek radikálisabb nemzeti mozgalmától elzárkózott; pontosabban: felhasználta ugyan ezt a mozgalmat céljai érdekében, de állandóan igyekezett is leszerelni, illetve az általa elfogadható keretek között tartani azt. Érthető, hiszen célja alapvetően nem az ország tényleges függetlenségének kivívása, csupán a hatalomban való nagyobb részesedés, s ezzel összefüggésben a monarchia hatalmi-intézményi struktúrájának részleges megváltoztatása volt. Ennek a célnak az elérésére azonban olyan eszközöket választott, amelyek jogilag abszurdak, törvényellenesek voltak; az egyetlen törvényes lehetőséggel: a Fejérváry-kormány vád alá helyezésével azonban nem élt. Ha ezt teszi, a kormányzati válságot tetőfokára juttatja, ami az uralkodót az adott intézményrendszer keretein túllépő intézkedésekre kényszeríti. Ezzel persze végképp lelepleződött volna a dualizmus mélyreható válsága, ami természetesen a koalíciónak sem állott érdekében. Az uralkodóosztályok hatalmának leghathatósabb biztosítéka a monarchia fenntartása volt, a radikális nemzeti törekvésekkel is ezért szegült szembe a koalíció. A küzdelem így a törvényhatóságok ellenállására korlátozódott. Ezeket az ellenálláshoz való viszonyulás szempontjából végül is csupán két csoportba sorolhatjuk: „ellenálló" és „nem ellenálló" törvényhatóságokról beszélhetünk. Az ellenállás intenzitása azonban a Fejérváry-kormánnyal szemben fellépő törvényhatóságoknál is különböző volt, s a nem ellenálló vagy lanyhán ellenálló törvényhatóságokat a koalíció természetesen újra és újra támadta; hazafiatlannak, nemzetellenesnek bélyegezve azokat. Láttuk, Budapest is mindvégig kereszttüzében állott az ellenzék támadásainak. Álláspontjukat Horváth József idézett művében így foglalja össze: „a nemzet küzdelmében . . . a székesfőváros amelyre az ország és a nemzet fél század óta minden szeretetét rápazarolta, egyáltalában nem úgy viselkedett, mint ahogy egy vezető törvényhatóságnak viselkednie kellett volna . . . Budapest székesfőváros ellenállása egy harmadrendű vidéki városnál talán kielégítő lett volna, de az ország székesfővárosától joggal más magatartást várhatott volna el a nemzet . . ." Majd a konklúziót is levonja: „nem tartjuk kizártnak, hogye magatartás a jövőben 173
