Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
4. A királyi biztos a főváros élén
szavát, amíg azt a királyi biztos megengedi. Hangoztatta: az ő véleménye szerint is az utolsó pillanatig a helyén kell maradnia közgyűlésnek; de lehetetennek minősítette azt az állapotot, hogy amíg minden rendelkezési jog a biztost illeti meg, az anyagi felelősséget továbbra is a közgyűlés vállalja magára. Beszéde végén azután a tanács tagjait támadta, akinek - véleménye szerint - nehéz helyzetük ellenére is helyt kellett volna állniok, majd azzal fordult a tisztviselőkhöz, hogy ne lépjenek arra az útra, „amely oda vezet, hogy az opportunizmusnak zászlaja alatt meghajoljanak egy kir. biztosnak önkényuralma előtt". Polónyi patetikus intelme után Heltai kért szót, s közölte, hogy azon értelmezés mellett, amelyet Vázsonyi adott indítványának, ő és elvbarátai hozzájárulnak annak elfogadásához. A vita befejeztével a zárszó jogán újra Vázsonyi emelkedett szólásra. Vázsonyinak ez a második beszéde igen figyelemre méltó, mivel lényeges fordulópontot jelent a fővárosi ellenzék történetében: Vázsonyi itt egyértelműen elhatárolta magát és pártját az ellenzék Polónyi vezette szárnyától. Olyan fordulópont volt ez, amely végül a Demokrata Pártnak a konzervatív ellenzéki csoportokkal való teljes szakításához vezetett. Beszédét egyébként azzal kezdte, hogy a tisztviselők magatartásának megítélésében lényegében nem lát eltérést a saját és Polónyi véleménye között, hiszen Polónyi sem kívánta az adók beszolgáltatása miatt a tisztviselőket felelősségre vonatni. Majd - elhárítandó azt a vádat, hogy „törvénytelenségekre" akarná ily módon biztatni a tisztviselőket - kijelentette: ő csak erről a konkrét esetről mondott véleményt, hiszen a fegyelmi felelősség mindig konkrét esetekben döntendő el; s nem kívánta a tanács tagjait felszólítani arra, hogy „ők a kir. biztos bármiféle rendelkezését vagy parancsát, amely a törvények durva megsértését jelenti, teljesítsék". Ö tudja - tette hozzá -, hogy a tisztikar nem fog törvénytelenül újoncozni, sem a meg nem szavazott adók behajtásában segédkezni. De éppen azért kell a közgyűlésnek a helyén maradnia - mondotta -, hogy felemelhesse szavát, amikor ez szükséges, s hogy a tanács eljárását is ellenőrizhesse. Cáfolta ugyanakkor Polónyinak azt a kijelentését, hogy a közgyűlés a királyi biztos engedélye alapján ül együtt, s azt fejtegette, hogy - jóllehet a királyi biztost „egy abszolút rendelet jogtalanul azzal a hatalommal" is valóban felruházta, hogy a közgyűlést „nem a jog útján, hanem a durva erőszak tényével" feloszlathassa, illetve, hogy a közgyűlést meggátolhassa jogainak érvényesítésében - a közgyűlés jogait a választóktól kapott mandátum alapján gyakorolja, éppen úgy, mint ahogy a parlament is gyakorolta; s mint ahogy ez utóbbi is súlyt helyezett arra, hogy együtt maradjon mindaddig, amíg maradhatott, s éljen is jogaival, a közgyűlésnek is ugyanígy kell cselekednie. Ezután Polónyinak a közgyűlés felelősségével kapcsolatosan tett kijelentésére reflektálva hangoztatta, hogy a közgyűlés a felelősségben nem osztozik a királyi biztossal. A közgyűlés a törvények értelmében csak azért felelős, amit maga határoz, de nem lehet felelős, s nem is felelős azért, amit „a durva erőszak az önkény erejénél fogva létesít". Végül elutasította azokat az ellenzéki sajtóban terjesztett vádakat, amelyek szerint a közgyűlés nem az alkotmányos jogok védelmére, hanem „jogosulatlan érdekek istápolására maradt" együtt; s visszautasította azokat a támadásokat is, amelyek a fővárost az ellenállással kapcsolatban denunciálni akarták. Budapest - mondotta Vázsonyi - még ellenállt, amikor sok „régi" törvényhatóság már beszolgáltatta az önként befizetett adókat; majd arra mutatott rá, hogy amíg sok ellenzéki vármegyében még a régi főispánok kormányoznak, addig „az áruló Budapest"-nek királyi biztost „ültettek a nyakára". Igaztalanok azok a vádak is - fejezte be Vázsonyi -, amelyek a fővárost árulás elkövetésének 124
