Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

4. A királyi biztos a főváros élén

számára". Egyes verziók szerint Rudnay fel akarta oszlatni a törvényhatósági bizottságot, s egy általa kinevezendő tanáccsal kívánta intézni a főváros ügyeit; más hírek szerint a kormány államosítani akarta a főváros közigazgatását.

15 Nagyon valószínű, hogy a Népszavának ez a cikke is a kormány sugalmazására íródott; a kormány az autonómia teljes felfüggesztésének ismételt kilátásba helyezésével akarta az ellenzéket taktikázásának beszüntetésére kényszeríteni. Az ellenzéki sajtó ezzel szemben természetesen újra csak az ellenállásra buzdított. Az Egyetértés cikkírója például annak megállapításából indult ki, hogy a főváros adminisztrációja „válságos helyzetbe jutott", amióta Rudnay királyi biztosi minőségben magához ragadta a főváros ügyeinek intézését, s „a háttérből igazgatja a polgármester figurákat, sakktáblának minősítve a főváros autonómiáját". A 14-i közgyűlés lesz a nagy erőpróba, ott fog eldőlni: meg tudják-e akadályozni „a hazafias érzelmű bizottsági tagok a teljhatalmú tobzódást, ... az akarnokpolitika megerősítését és rendszeressé tételét". Majd az Andreánszky-féle indítványról szólván azt jegyezte meg: „Miért ne ? Haynaut is díszpolgárrá választották."

16 Ez a kommentár az ellenzéki bizottsági tagok tervezett lépésével való teljes egyetértés jegyében íródott; sajátosan éles viszont - mint már korábban is - az ugyancsak ellenzéki Pesti Hírlap bírálata az ellenzéki bizottsági tagok tevékenységét illetően. Támadta az ellenzéki „vezérlő városatyákat" a cikkíró azért, mert minden „készültség nélkül" kezdték el az ellenállási akciót, majd hevenyészve „tákoltak össze" egy „se hideg, se meleg" óvást a királyi biztos kiküldése ellen; mert közömbösek és csupán egymással marakodtak, és mert arra fektették a fősúlyt, hogy a főváros tisztviselői „ép bőrrel meneküljenek a bajból", s ezt még a „hazafiságnál is" előbbre helyezték. Támadta személy szerint Polónyit is annak „feltűnő, de alapjában véve teljesen eredménytelen és a többség előtt legkevésbé szimpatikus", még az ellenzéki bizottsági tagok nagyobb részénél is elégedetlenséget kiváltó ténykedése miatt; s támadta természetesen a tanács tagjait is, mivel az utóbbiak számára sokkal kényelmesebb megoldás volt a királyi biztost „teljhatalmú törvényes faktornak" elismerni, minta közgyűlés határozatait maradéktalanul végrehajtani. Mindez arra vezetett, hogy a tisztviselői kar „alázatos hozzájárulásával" minden úgy történik, ahogy a királyi biztos akarja, és a törvényhatósági bizottság immár „egyáltalán semmit sem tehet a Teljhatalmú hozzájárulása nélkül. Ez az eredmény pedig egyértelmű azzal, hogy a közgyűlésnek autonóm jogát félretették." A „belvárosi sasok" szeretnék ugyan jóvá tenni az elkövetett hibákat, de nincs olyan „épeszű ember", aki az ilyen „megkésett hazafiságot" valamire is becsülné, annál is kevésbé, mert mindaz, amit tettek - és ahogy tették - a hibák jóvátétele érdekében nem volt egyéb néhány városatya „akadémikus" értékű magánbeszélgetésénél. Az addig követett taktika a fővárost abba a „szégyenletes" helyzetbe sodorta, hogy „a nemzeti ellenállás dolgában szánalmas magatartást tanúsított"; s ezen az állásponton a közgyűlési előkészületek során tett lépések semmit nem változtattak.

17 Közben a tanács is megtette a maga előkészületeit a 14-i közgyűlésre: részletes jelentést állított össze az adók beszállításáról az állampénztárba, s kérte a közgyűlést ezen intézkedésének tudomásulvételére.

18 Erre természetesen nem sok reménye lehetett, mert - szemben a Pesti Hírlap kommentátorának szemrehányásaival - az ellenzék nem adta fel ellenállási pozícióját, s a 14-i közgyűlés mindenképpen viharosnak ígérkezett. A helyezetet különben igen feszültté tette az is, hogy Rudnay március 1-én Pest megye törvényhatósági bizottságának működését fel119