Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
3. A főváros és a kormány közti konfliktus kiéleződése. A főváros királyi biztost kap. A királyi biztos tevékenységének kezdete
állampénztárba. Nem az erőszak hatására tette ezt a tanács; a törvényhatósági bizottság erőtlenségének bizonyítéka az, hogy határozatát egyszerűen negligálni lehetett. Egy ennyire súlytalan testülethez méltóbb lenne, s a király iránti kötelező tiszteletet is inkább kifejezné egy olyan értelmű határozat elfogadása, amelyben köszönetet mondana a közgyűlés a királynak a biztos kiküldéséért; rendelkeznék arról, hogy a főváros köszönetét egy küldöttség tolmácsolja a király előtt, s úgy határozna, hogy a küldöttség elnöke Heltai Ferenc, tagjai pedig Földes Árpád, Rácz Károly és Simonovics Béla legyenek, mivel így a küldöttség ,,a székesfőváros törvényhatósági bizottságának külsőleg is hűséges képét" mutatná. Andreánszky javaslatát nagy derű és némi megbotránkozás fogadta. A megbotránkozásnak mindenek előtt Hecht Ernő adott hangot mondván, hogy „komoly" pillanatokban a közgyűlés határozatának is komolynak kell lennie. Ezután Márkus indítványával szemben emelt kifogásokat; elsősorban azért, mert Márkus javaslata nem tartalmazta a közgyűlések szüneteltetésének kimondását. A főváros bekapcsolódott ugyan a nemzeti ellenállásba - fejtegette Hecht -, de az utóbbi hetekben olyan visszaesés tapasztalható, amely minden bizonnyal lejáratja a fővárost az ország közvéleménye előtt. Az tény, s mint olyannal is kell vele számolni, hogy a királyi biztos kirendelése a fővároshoz megtörtént. A királyi biztost az adott körülmények közt a végrehajtó hatalom exponensének kell tekinteni, s ezért ellene erőszakot alkalmazni nem lehet. Kérdés azonban, hogy milyen magatartást kell a királyi biztossal szemben tanúsítani, amely éppen olyan eredményes, mint amennyire alkalmas a törvényhatóság „méltóságának" megmutatására. Az egyik út: - a közigazgatás teljes szüneteltetése - „a főváros életviszonyainál fogva" járhatatlan; a másik: - a királyi biztossal való minden együttműködés megtagadása viszont járható. És ez utóbbi annál is inkább szükséges, mert a királyi biztos a sajtóban eleve kinyilatkoztatta, hogy a törvényhatósági bizottság részéről ellentmondást nem tűr; s már az addig történtek is bizonyítják, hogy nagy a veszélye annak, hogy a törvényhatósági bizottság végül is be fog hódolni a királyi biztosnak. Az ellenzék letört - folytatta Hecht -, az ellenzék vezérei - utalt Vázsonyi egy korábbi kijelentésére - „akik megfenyegették a királyi biztost a polgári canaille ökleivel, ölbe tett kézzel" fogadták őt. Sőt mi több, az ellenzék vezérei hozzájárultak ahhoz a paktumhoz, amelynek eredménye az aznapi közgyűlés lefolytatása volt, s amely paktum a királyi biztossal való egyezkedés alapján jött létre. Éppen ezért javasolta annak határozatként való kimondását, hogy a végrehajtó hatalom abszolút akaratából és „az erőhatalomra támaszkodva" történt királyi biztosi kinevezés jogi érvényét és hatályosságát a törvényhatósági bizottság el nem ismeri, és emiatt a királyi biztosi intézmény fennállásának ideje alatt a közgyűlések tartását szüneteltetni fogja. Hecht beszéde és javaslata egyáltalán nem nyerte meg a városatyák tetszését. Érthető, hiszen - Andreánszky javaslatához hasonlóan - igen kemény bírálatot jelentett a közgyűlés egészének taktikázgató, kompromisszumokra építő politikájával szemben; másfelől a közgyűlések szüneteltetése esetén a törvényhatósági bizottságnak le kellett volna mondania - legalábbis átmenetileg - a város vagyona feletti rendelkezés jogáról. Ezt pedig semmiképpen nem akarták a bizottság tagjai; ezért nem fogadták el sem ekkor, sem később, a közgyűlések szüneteltetésére vonatkozó javaslatokat. A bizottsági tagok véleményét egyébként, amely közbekiáltásokban, személyeskedő megjegyzésekben is megnyilvánult Polónyi foglalta végül össze oly módon, hogy reményét fejezte ki: Márkus indítványát a közgyűlés egyhangúan elfogadja. Polónyi az103
