Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Berecz Anita: „Az Egyház áldozik a haza javáért imát és dézsmát' 69 Bartakovics Béla érsek és Lévay Sándor főkáptalan a főispán mellett 1851. szeptember 24-én az egri járás főszolgabíráját, Goth Rafaelt is felkereste. Azt fejtegették, hogy a bordézsma gyakorlatát részükről teljesen igazoltnak látják, valamint nem tartják fontosnak újabb adatokkal alátámasztani az igazukat. Amúgy sem tudnak mást felmutatni, mint a kilenced és tized szedését érintő eddigi gyakorlatot. Az érsek valóban nem cáfolta, hogy az egriek 1848 előtt mindkét adót megadták, de érthetetlennek tartotta a dolgot, miszerint a város lakosai az 1848. évi 9. törvénycikket a kilenced, és a 13. törvénycikket a tized megszüntetéséről úgy értelmezték, mintha felmentette volna őket a borkilenced fizetése alól. Ennek ellenére 1848-ban az érsekség tényleg elállt a bordézsma szedésétől, de ezt leginkább az országos közhangulat, a tartozások és szolgálatok ellen irányuló ingerültség miatt tette. Egész egyszerűen úgy vélték, hogy 1848-ban a kilencedet nem volt tanácsos és lehetséges életveszély nélkül szedni. 1849-ben viszont, miután helyreállt a béke, az egriek mindkét uradalomnak gond nélkül megadták a borkilencedet. Egy évvel később, az éppen a szüret alatt érkező, a bordézsma megadását egyénekre bízó határozat azonban jelentős fennakadásokat okozott.3' A város lakossága a korábbi éveket érintő eseményekre egészen másként emlékezett vissza. Az 1851. szeptember 27-én tartott városi tanácsülésen fogalmazták meg az észrevételeiket, melyeket szintén a főszolgabírónak, Goth Rafaelnek továbbítottak. A lakosság számára elfogadhatatlan volt, hogy még mindig a földesúri szempontokból indultak ki, holott a dézsmát eltörölték 1848-ban. Nem volt világos számukra az sem, hogy ha minden más jobbágy élvezte a törvények adta lehetőségeket, miért csak az egri szőlőtulajdonosok maradtak ki ebből. Úgy vélték, hogy az 1848-as törvények korábban az érsek és a káptalan részére is egyértelműek voltak, hiszen abban az évben a dézsmaszékeket fel sem állították, sőt mi több, a főkáptalan a szüret előtt, a dézsmáláshoz tartozó edényeket, kádakat, kisebb-nagyobb hordókat, akókat, köblöket, pinteket, korcsolyákat eladta azoknak, akik többet ígértek értük. A nyilvános árverésen eladott eszközöket a vevők is igazolni tudják.31 32 Az érsekség emellett a kulcsárját és a bodnárját is elbocsátotta, ezeket a hivatalokat megszüntette. Magától értetődik tehát, hogy akkor az érsekség is megszűntnek tartotta ezeket a jogokat. Ennek ellenére pár év elteltével már egészen máshogy magyarázták mindezt, sőt, a forradalmat hozták fel kifogásként, ami szerint a lakosság olyan hangulatban lett volna, hogy a dézsmaszedés életveszélyt jelentett volna. A város viszont még soha lojálisabb és békésebb bánásmódot nem tanúsí31 MNLHMLlV.152.b3. 1096. 1851. 32 Az aláírók között szerepelt Simonides Ignác, Juhász János ügyvéd, Gröber Ferenc, Bajzát József, Végh József ügyvéd, Hering József, Lancelotti Eduárd és Plank Ferenc.
