Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Géra Eleonóra: A borok városa, a város bora 55 halmok átható szagát és az ezeken tenyésző milliárdnyi egyedet számláló muslicafelhőket próbálta rendeletével távol tartani és az elővárosokba száműzni.75 A szüretet, különösen a préselést, budai viszonylatban hasonlóan sok piszokkal és kellemetlen szagokkal járó tevékenységnek tartották, ezért a városon belül még a kisebb préseket is csak az érintett szomszédok engedélyével lehetett felállítani, ha az nem a pincébe került és zavarhatta a közeli lakókat.76 A budai városatyák 1730 körül látták elérkezettnek az időt a városházi szüretek beszüntetésére. A várfalakon kívül, mintegy 30 ölnyi távolságban a Székesfehérvári kapu alatt, de a korábbi vámháznál kicsit feljebb, az erődítési területtel határos telken kezdtek el présházat építeni, illetve kiásni az ehhez tartozó pincét. A budai várparancsnok azonban többszöri eredménytelen felszólítást követően 1732-ben egy csapat katonával leromboltatta az épület tetejét és egy részét. A katonaság tűzveszélyesnek nyilvánította a vályogépületet, amelynek teteje, tartóoszlopai és részben a falai is ideiglenesen fából készültek, s mint ilyen, nem épülhetett volna fel közvetlenül az erődítési telek mellett. A katonaság érveléséből kiderül, hogy sem ideiglenes, sem tartós anyagból épült városi pincét és présházat nem akartak az erőd szomszédságában látni.77 Az utolsó városházi préselés időpontja egyelőre nem ismert, annak megállapítása további kutatásokat igényel. Az 1720-as évtizedben a városi szőlőtermesztés és borkészítés a korábbi időszakhoz képest némileg háttérbe szorult. A város a Tabánban és a Vízivárosban két sörházat szerzett, s az anyagi ráfordítás alapján a sörfőzést jövedelmezőbbnek gondolták a bornál. 1730-ig a város főzette a sört, majd a városgazdálkodás felülvizsgálatára kiküldött királyi biztos utasításának megfelelően a vízivárosi sörfőzdét haszonbérletbe adták, a másikat pedig rossz állapota miatt főként raktárnak használták. A sörfőzést egyértelműen a magisztrátus tagjai erőltették, a polgárok ellenezték, mivel rontotta borüzletüket, ezért több alkalommal is kérelmezték a felettes hatóságoknál és a királyi biztosoknál a városi sörfőzés befejezését.78 75 Landsteiner 2003. 144. p. 76 BFL IV.1009.g II. Nr. 732., Nr. 1026. 77 BFL IV. 1002.j Jörger várparancsnok jelentése (1732. augusztus 19.); ÖStA KA ZSt HKR Bücher Bd. 634. 1732. Sept. Nr. 145. föl. 1550., Okt. Nr. 132. föl. 1725v. 78 A város sörfőzdéjének gazdálkodása 1726 és 1730 között lényegében ellenőrizhetetlenül működött. 1730-ban a sörház kasznára még az 1726. évről sem készített számadást, helyette változatos kifogásokkal állt elő. A polgárság és a királyi biztos egyaránt arra a következtetésre jutottak, hogy a rendkívül gazdaságtalan budai sörfőzésből legfeljebb a nagy lábon élő kasznárnak és a tanácsosoknak lehetett haszna, utóbbiak ugyanis szép mennyiségű sörjárandóságot szavaztak meg maguknak. ÖStA FHKA SUS FIS Bd. 455. föl. 77., 79-80., 85-88., 153., 155., 177., 188.
