Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
464 Recenziók adott helyet. A park szabadtéri használatának ritmusához igazodó szellős, kertes kioszk korszaka ezzel lezárult, de a 20. századi funkcióbővítő fejlesztések rendre vonzották és generálták a fogyasztói forgalmat is, különféle építmények, tejivók, vendéglők, majd sörkertek, kávézók formájában. Nincs ez másképp ma sem, az új fejlesztések környékén új üzleti lehetőségek nyílnak, s csak reménykedni lehet, hogy a tulajdonosok és bérlők nem kizsigerelni akarják a Ligetet, hanem az egykori kioszkosok mintája követendő példa lesz. A rendkívül érdekes, tartalmas fejezetnek talán ez a legfőbb üzenete. A második kisfejezet, Perczel Olivér Népliget a Városligetben, avagy a klasszikus vurstli világa 1885—1908 című munkája a Práter mintájára csak vurstlinak nevezett mulatótérről, népligetről szól. Maga a funkció a kezdetektől ott volt a Ligetben, előbb a rondó környékén, majd a Tűzijáték téren, s utóbb - az Országos Vásár területigénye miatt - az északi részen, a faiskola helyén, az Állatkerten túl (a mai M3 csomópont környéke). Jól látható itt is, hogy a vásárrendezés okán történt funkcionális átrendezések a Nebbien-féle park elegáns tájképi térszerkezetének megerőszakolását jelentették. A vurstli az alsóbb néprétegek szórakozását szolgálta, s ezzel térben is rögzítette a társadalmi szegregációt. (Ez is egy olyan eleme a Ligetnek, amit megálmodója, Nebbien éppen nem akart, sőt, a parkot a mindenféle társadalmi találkozások helyeként tervezte meg.) A fővárosi lakosság számának ugrásszerű növekedése együtt járt a vurstli iránti igények növekedésével, amit a főváros akceptált, és új szórakozási lehetőségeknek adott helyet, többek között a későbbi vidámpark és cirkusz elődjei is a 20. század első évtizedeiben települtek meg itt. A rendezést a Széchenyi-fürdő épületegyüttesének építése is sürgette, sőt az állandó gondokkal küzdő Állatkert megújítása is a század első évtizedére esett. Ezzel a park északnyugati része tovább intézményesedéit, s nagyjából az I. világháborúig funkcionális és térszerkezeti szempontból is leszakadt a Városligetről. A harmadik kisfejezet szinte folytatja ezt a történetet. Mautner Zoltán Szórakoztatás és ismeretterjesztés a Székesfővárosi Állat- és Növénykertben 1912—1950 című tanulmánya az állatkert első fővárosi kezelésű korszakát mutatja be. Maga az állatkert, amely a már rendezett Városliget északnyugati részén jött létre, nem számított kirívó funkciónak a városi parkok életében. Több európai városi parkban is hoztak létre állatkertet a 19. század elején, (a Tiergarten Berlinben; Londonban a Regent’s Parkban; a párizsi Jardin des Plantes-ban). A fővárosnak tehát bőven volt mintája az 1866-ban induló állatkert számára. A részvénytársasági menedzsment a századforduló után csődbe ment, a főváros kénytelen volt átvenni az intézményt. Három évi építkezés és fejlesztés után 1912-ben nyitott újra a kert, ami a gazdaságosság érdekében az ismeretterjesztés mellett már a kezdetektől felvállalta a tartalmas szórakoztatás feladatát is. Könyvtár, mozgókép-színház, tudományos és ismeretterjesztő folyóirat kiadása, mesedélutáni programok mellett idővel egyre több speciális és aktív programot hoztak be az állatkertbe, de az igazán vurstli jellegű használatot szerencsére nem. A két háború közötti időszakban egyébként is nőtt a szabadtéri sportolás iránti igény, s ezt felismerve a nagy tó télen a korcsolyázás szerelmeseit fogadta, míg nyáron a teniszezők bérelhettek, kedvező áron, jól fenntartott pályát. Vagyis az állatkertben működő szórakoztató üzem és sportközpont fedezte az állatbemutatáshoz szükséges forrásokat. Napjainkban az állatkertek új szemléletű fejlesztése révén az állat- és látogatóbarát bemutatás kerül előtérbe, ami újfajta szabadtér-építészetet, kifutó-rendszereket igényel,
