Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
458 Recenziók Nemzeti Banknál kapott állást. Ez a pozíció a háború alatt és után is jó szolgálatot tett, ugyanis a Nemzeti Bank több módon, például tűzifával, élelmiszerrel is igyekezett támogatni munkavállalóit. Húga, Laura is tisztviselőként dolgozott, még 1925-ös házasságkötése után is, egészen első gyermekének megszületéséig. Harmadik levelezőnk, özv. Dietzgen Alajosné házassága révén került fel a fővárosba még 1896-ban, özvegyi nyugdíjából lányai támogatásával státusvesztés nélkül tudta fenntartani kényelmes életmódját. A család a harmincas évek közepétől kezdve a Fény utca 15. szám alatt épült modem bérház lakásaiban lakott. A liftes, központi fütéses, melegvíz- és telefonszolgáltatással ellátott ház a korszak szinte minden kényelmi funkcióját biztosította. (13—16. p.) Épp ezek az előnyök jelentettek aztán hátrányt az ostrom után, amikor az elpusztult infrastruktúra híján kellett megoldást találni például a lakás felfütésére. A tanulmány következő fejezetében a főváros a háború árnyékában is pezsgő életét ismerteti a szerző. A színházi- és mozielőadásokat a bombázások ellenére is megtartották, a szórakozóhelyek szinte az utolsó pillanatig nyitva voltak. Bár Mária a Bank révén először Veszprémbe ment, végül mégis úgy döntött, hogy visszatér Budára. Húga férje, dr. Pátkai György pécsi szolgálata révén ekkor már édesanyjukkal együtt rég elhagyta a fővárost. Érdekes mozzanat, amikor a városi életmód következményeivel szembesülünk. Abban egyikőjük sem volt biztos, hogy kisvárosban vagy Budapesten lesznek-e nagyobb biztonságban a háború dúlásától, de abban megegyeztek, hogy ők túlságosan városiak ahhoz, hogy falun próbáljanak meg túlélni. (16-27. p.) Az ostromidőszak aztán alapjaiban átrajzolta Mária mindennapjait. Az óvóhelynek kijelölt pincéből csak szükség esetén merészkedhettek ki az emberek. Mária maga is pergőtűzbe került, amikor felmerészkedett lakásába, hogy szemügyre vegye a károkat. A tanulmány érzékletesen mutatja be a város pusztulását, a harc következményeit. Ebben az időszakban a levélforgalom értelemszerűen szünetelt, így ezen viszontagságos napokat folytatólagosan, naplószerűen örökítette meg Dietzgen Mária. Azonban az ostrom végével és a békekötéssel nem értek véget a nehézségek; a tanulmány következő részei a békével beköszöntő élelmiszer- és lakásgondokról szólnak. A levelekből kitűnik, hogy mindkét témakör foglalkoztatta hőseinket. Géra a mikroszint mellett a köztörténeti forrásokra is támaszkodva mutatja be az egyéni problémák mellett a politika megoldási kísérleteit is. Ebben az időszakban jönnek jól az idősebbek I. világháborús tapasztalatai. Szívbemarkoló természetességgel látjuk a városi parkokban megtermő növények újraértelmezését: így lesz az akácfa terméséből borsó, a csalánból spenót. Ahogy a hatalom igyekezett gátat szabni a feketézésnek, és jegyrendszerrel próbált javítani a lakosság élelmiszer-ellátottságán, úgy megpróbálták a fővárosi lakáskörülményeket is központilag javítani, de az alapanyag- és munkaerőhiány miatt sokak mellett Máriának is hosszú hónapokat kellett várnia a legalapvetőbb javítások elvégzésére is. (34-48.) Nem csak a lakások sínylették meg a háborút: az infrastruktúra is hatalmas károkat szenvedett. A szerző összefoglalja a különböző területeket érintő károkat, amiket számos ponton alá tud támasztani hőseink levelezésével is. Legyen az gáz, elektromosság vagy közlekedési infastruktúra, mikro- és makroszint között jó érzékkel váltogatva ismerhetjük meg a háború utáni főváros problémáit. 48-57.)
