Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Tózsa-Rigó Attila: A szőlő, a bor és a város 131 A leggyakrabban említett dűlőnevek: Rosier, Flantscher, Hohenai, Spitaler. A korszak jelentős részében több szőlővel rendelkezett még a város a Dunapart mentén elterülő dűlőövben (Thonauleyten/Thonaw Leuten), legalább hét ide tartozó dűlőben említenek városi szőlőt. Fontos kérdés lenne, hogy milyen kiterjedésűek voltak ezek a szőlők. Sajnos erre nem találunk konkrét adatot. Erősen áttételes információkból tudunk csak következtetni. A kiadásoknál néha megadták, hogy egy-egy szőlő fenntartásához hány szőlőkarót vásárolt évente a város, illetve bizonyos évekből még ismerjük a kapások bérezését. Ezek az információk azonban inkább csak azt teszik lehetővé, hogy az egyes szőlők kiterjedését egymáshoz viszonyítva megbecsüljük. Mindez azonban témánk szempontjából másodlagos jelentőségű, remélhetőleg egy jövőbeni kutatás tárgya lesz majd. A szőlők és a bormérés költségeihez hozzáadódnak még a mesterembereknek időnként fizetett összegek a szőlőkben, vagy a városi pincékben végzett munkálatokért. Ezek azonban annyira elszórtan jelennek meg, hogy nehéz lenne összegezni. Fontos adalékként értékelhető, hogy az alkalmazott munkaerő díjazása mellett követhetjük a különböző munkafázisokat, valamint a szőlők eszköz-szükségletéről is betekintéssel szolgál a forrás. A teljesség igénye nélkül értesülünk a szőlőkben végzett metszésről (schneiden), első és második kapálásról (ersten hauen, andern hauen), karózásról (steckhen, steck schlahen), a fürtök leszedéséről (klauben) stb. A vincellérek és kapások mellett szüreti munkaerőként említik még a taposókat (tretter), puttonyosokat (puttentrager), pintéreket (pinther), préselőket (presser), sőt, a város szüretkor külön írnokokat is alkalmazott (schreiber im lesen). Érdekességképp megemlíthetők, hogy a szüretelők nem csak bért kaptak, hanem reggeliben és egyéb étkezésben is részesültek. Összefoglalva kijelenthető, hogy nem csak maguk a pozsonyi polgárok kötődtek ezer szállal a szőlőhöz és a borhoz, hanem ennek a termelési ágnak a város költségvetésében is kiemelt szerepe volt. Bevételi oldalon a befolyt összegek - legkésőbb a nyolcvanas évektől - központi szerepet játszottak abban, hogy a Magyar Királyság 1535 utáni fővárosa meg tudta őrizni pénzügyi egyensúlyát, kiadási oldalon pedig a városi szőlők számos mesterembernek, napszámosnak jelentettek munkalehetőséget, végül pedig a kimért bornak ugyancsak központi szerepe volt a polgárok mindennapjaiban.
