Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
12 A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében Részben a bor- és italforgalmazás kereteinek általános szabályozására született meg 1859-ben a kortársak által ipartörvénynek4 is nevezett iparrendelet (Gewerbe Ordnung). A rendeletben határozottan elkülönítették az italforgalmazás helyszíneit, a forgalmazók tevékenységi köreit, más jogkört adva például a kereskedőnek, a kocsmárosnak, a termelőnek, valamint a vendéglőnek, kávéháznak, cukrászatnak. Az árusítási formák között az egyszerű értékesítés mellett megkülönböztette az álló vagy ülő vendégek kiszolgálását. A borokat kategorizálta, az extra, finom, aszú és kezelt aszú, csemege, butellás borok árusítási lehetőségeit szabályozta.5 Kimondta továbbá, hogy új kocsma csak hatósági engedéllyel nyitható.6 Az 1859. évi iparrendeletet finomította a Magyar Királyi Udvari Kancellária 1861-es rendelete, ami a butéliás (azaz kicsiben, lepecsételt palackban történő) borárusítást csak a finomabb zamatú csemegeborok mint kereskedelmi cikkek esetén engedélyezte.7 1864-ben pedig a Helytartótanács újabb rendeletben írta elő a boreladásra szánt hordók lebélyegzését, az előállítási hely és az iccetartalom megjelölését.8 Az iparrendeletet követően az 1868. évi belügyminisztériumi körrendelet volt a következő kísérlet az italmérés országos szintű, egységes szabályozá4 Ld. pl. BFLIV.1303. fii. 983/1863. 5 Simon 2020. 242-243. p. A kategóriák többé-kevésbé megfeleltethetőek a Gyürky Antal-féle Borászati szótárban szereplőknek. Gyürky hat osztályba sorolta a borokat, az elsőosztályúak közé az aszúkat (tokaji, ménesi és vidéki aszúk), másodikba a csemegeborokat (főtt- és rácürmös, szalmabor, rizling stb.), harmadikba a vörös és fehér pecsenyeborokat, negyedikbe a pecsenyeboroknál könnyedebb asztali borokat, ötödikbe a hiányos vagy gyenge kocsmai borokat. Leghitványabbnak a - Gyürky szerint leginkább kapások és cselédek által fogyasztott - seprőből vagy egyszer már kisajtolt törkölyből készült kapásbor számított. Gyürky 1861. 26-27. p. 6 BFL V.l.b Nr. 11423. Az iparrendeletet 1863. december 10-én hirdették ki a vármegyében. A rendelet a borhoz hasonlóan a tömény italokat is kategorizálta, erősség alapján megkülönböztetve a szeszt („ alkoholtartalmú meg nem édesített folyadék”), amit fogyasztásra csak a kereskedők és szeszgyárosok árulhattak, a 30 Baumé foknál gyengébb, pálinkával egy szabályozás alá eső italokat, valamint a rozsolit, likőrt, rumot és egyéb édesített alkoholtartalmú italt. Ezeknek árulását tiltották a kereskedőknek és kocsmárosoknak, a termelők viszont csak hordóban vagy egy bécsi meszelynél kevesebbet nem tartalmazó lepecsételt üvegben, ülő és álló vendégek kizárásával árusíthatták. A szilvóriumot a rozsolinál leírtak alapján árusíthatták, azon kitétellel, amennyiben 30 Baumé foknál erősebb volt a szesz, ha gyengébb, a pálinkák szabálya volt rá érvényes. 7 AM. Kir. Udv. Kancellária 1861. március 4-i 2883. sz. rendelete. BFL V.l.b Nr. 11140. 8 A rendelet elsősorban a borkereskedelemben előforduló ilyen jellegű csalásokat igyekezett kiküszöbölni, mivel a kisebb űrtartalmú hordókból történt palackozás során a kereskedők jelentős károkat szenvedtek. A továbbiakban szigorú bírságot helyeztek kilátásba az előírtnál kisebb űrtartalmú hordót készítő kádároknak. A Flelytartótanács 1864. november 2-i rendelete. BFL V. 1 ,b Nr. 11444.
