Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Városi jogok
Török Péter: Erőfeszítések a kiváltságokért 55 Kálló és Polgár Miben reménykedhettek a hajdúvárosok a szabadságharc végéhez közeledve? Egyrészről a király még 1703 előtt megerősítette kiváltságaikat, másrészről, ha kényszeredetten is de 1710 végéig szolgálták Rákóczi ügyét. Első körben egy olyan kérdést próbáltak a maguk javára fordítani, amely normális viszonyok között fel sem merülhetett. Ahogy korábban írtuk, Bocskai István Kállót a hajdúknak adományozta, de a birtokbavételre sohasem került sor. A konfliktust egy időre Báthory Gábornak sikerült rendezni, aki saját birtokából Böszörményt adta cserébe a hajdúknak. A hajdúk számára nem Kálló városa, hanem Kálló vára lett volna fontos, egy olyan erődített hely, amely stabil hátteret biztosított volna a szabolcsi telepítéseknek. Minden próbálkozás ellenére Kálló sohasem került a hajdúk kezére, a különállás egészen a felkelés kitöréséig megmaradt. A szabadságharc kitörését követően a hajdúvárosok csatlakozási feltételei között elsőként Kálló elfoglalása szerepelt, mivel tartottak a várban tartózkodó császári katonaság bosszújától. A nagyon gyorsan kuruc kézre került Káliót a kuruc felsővezetés - Téglással és Balmazújvárossal egyetemben - katonaállítási és hadiszolgáltatási kérdésekben a szabolcsi hajdúvárosokhoz csatolta, és ezt - Kálló tekintetében - egészen a szabadságharc végéig fenntartotta. Ez az exlex állapot adott lehetőséget arra a felvetésre, hogy Kálló maradjon a szabolcsi hajdúvárosok kötelékében. A kezdeti lelkesedést Pálffy János egyértelmű álláspontja gyorsan lehűtötte: „Kálló végett ne is panaszolkodjanak az hajdú várasiak, mert azon hely nem hozzájok való, ha Rákóczi incorporálta is ezen háborúban, hanem csak tegyék le a ’ reájok vetett summát, ha executiót szenvedni nem akarnak, s tovább ne is éljenek semminemű mentséggel vagy idővontatással. A mi a’lovakat illeti, már meg van parancsolva, hogy bizonyos számú lovakat előállítsanak, azért csak tartsák készen, mihelyest lemegyek, azonnal ki fogom osztani a ’regimentek közzé. ”88 A nem sok reménnyel kecsegtető próbálkozás hamvába holt, és ez a kérdés nem is bukkant fel többet. Teljesen más volt a helyzet Polgárral, amelyet mindenki az „öreg” hajdúvárosok közé sorolt, pedig az eredeti tulajdonos, az egri káptalan sohasem mondott le birtokjogáról. A 17. század nagyobb részében nem is tudták megoldani, hogy a káptalan újra birtokba vegye Polgárt és a szentmargitai pusztát, csak a hajdúság meggyengülését követően lehetett ismét napirendre venni a birtoklás kérdését. A szabadságharc csak elodázta ezt a problémagócot, de annak végső rendezését nem lehetett elkerülni. A káptalan igen gyorsan, már 1712 elején nádori megerősítő oklevelet állíttatott ki, hogy minden kétséget kizáróan ők 88 Pálffy János levele Ebergényi Lászlóhoz. Pest, 1711. február 17. Bene regi 57. p.