Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
290 Recenziók A kötet következő fejezete a Monarchia két fővárosa, Bées és Budapest társadalmi viszonyait összegzi. Bár e rész viszonylag rövid, mégis kellő támpontot szolgáltat annak megértéséhez, miért is fontosak e két város életében a szociális riportok. A szerző bemutatja, hogy Bécs kitűnő példája a koncentrikus körök mentén szegregálódó társadalomnak, míg Budapesten ilyen mértékű térbeli elkülönülés kevésbé érvényesült a korszakban. Perényi Roland ehelyütt egy eddig kevéssé ismert tablósorozattal árnyalja tovább a budapesti szociális kérdésekről alkotott képünket (34-37. p.), majd a Bárczy István vezette önkormányzat és a felsőbb rétegek szociális problémákhoz való viszonyulását ismerteti, mely egyre inkább a modem szociális gondoskodás irányába mozdult el a századfordulótól kezdve.A szociális riport műfaji előzményei és a városi szociális problémák megismerése után az olvasó elmerülhet a riportázsok keletkezésének történetében. Az osztrák fővárosban erőteljesen jelentkező szociáldemokrata mozgalmon belül mindenképp kiemelendő Victor Adler orvos-újságíró ténykedése, ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a baloldali szociális érzékenység mellett létezett egy polgári megközelítés is. Igaz, ez utóbbi - mint azt a keresztény karitászban tevékenykedő Hanns Maria Truxa a könyvben olvasható esete példázza - hajlamos volt a marginális helyzetűeket az „érdemes és érdemtelen szegények” kategóriáiba sorolni. A polgári szegénységfogalomba, amint arra Perényi rámutat, gyakran keveredett az alvilág egyfajta „romantikus, pittoreszk felfogása” (47. p.). A témát kutató történészek a szociális riport legnagyobb hatású alakjának Max Wintert tartják. így nem véletlen, hogy Perényinél is bővebben olvashatunk a baloldali érzelmű riporterről, aki 1895-ben került az Adler-féle Arbeiler-Zeitunghoz, s akire már a kortárs kollégák is felfigyeltek, akármely oldalhoz tartoztak is világnézetileg. A kötet szerzője kiemeli Max Winter sokoldalúságát, bemutatja az újságíró szegényeket segítő egyleti tevékenységét, valamint ismerteti a csehországi, illetve a császári és királyi közös hadseregen belüli visszásságokról írt munkáit. Ugyanitt kap helyet Winter említésre érdemes színpadi és elbeszélő műveinek rövid ismertetése is. Bécshez képest Budapest sem volt sokkal lemaradva a szociális riportok keletkezését tekintve: az 1890-es években például Révész Gyula és Molnár Márton újságírók koldusruhát öltöttek, hogy a szegények közé vegyülve gyűjtsenek első kézből származó tapasztalatokat. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy munkájuk eredményeként nem elsősorban maga a szociális probléma került reflektorfénybe, hanem inkább az újságírók bátorsága és azelőtt senki által sem alkalmazott információgyűjtő módszere váltotta ki az érdeklődést (58. p.). Budapesten az 1900-as évekig alig találkozunk baloldali szerzők által készített riportokkal; az 1910-es években a Népszóvá ban közölt riportok viszont - a publikált fotográfiáknak köszönhetően - modernebbek, mint bécsi rokonaik. Ugyanennyire érdekes az is, hogy miképp jelentek meg hazánkban azok a női írók és újságírók (különösen Kovács Lydia és Antal Gézáné), akik Írásaikban a korszak szociális kérdéseire reflektáltak. Mint ahogy Bécs esetében Max Winter, úgy emelkedik ki Budapest újságírói közül Tábori Kornél szociális riportjai és számos más munkája révén. Perényi Roland e részben alaposan körüljárja Tábori újságírói mentalitását és módszertani újításait, valamint kitér Székely Vladimírral való kapcsolatára és a rendőri tudósítás korabeli
