Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
296 Recenziók sok esélye volt, azok, akiktől segítséget remélt, valójában maguk sem sokat tehettek. Kőszeg helyzete a magyar holokauszt történetén belül egyáltalán nem tekinthető tipikusnak: az osztrák-magyar határ menti város 1938 óta a Harmadik Birodalom menti határváros volt, ahol a náci Németország hatása országos szinten is talán a legerősebben érvényesült. A nyilas rendszer Kőszegen maradt fenn szinte a leghosszabb ideig, hiszen nyugati fekvése miatt csak 1945 áprilisában érte el a front, amikorra Magyarország nagy részén már véget értek a harcok. A kőszegi zsidó lakosság tragédiája ennél jóval hamarabb lezajlott: a városban 1944-ben megépült a gettó, a zsidókat innen júliusban elhurcolták Auschwitzba, ahol többségüket meggyilkolták. Kőszegnek mint iskolavárosnak külön fejezetet szentel a kötet. Kőszegen a 19. század óta a város lakosságához képest nagyszámú oktatási intézmény működik, amelyek között ott találjuk a korábban már említett katonaiskolát is. A kőszegi iskolák tanárainak és kiemelkedő diákjainak a városban külön emlékművet emeltek a Szent Jakab-templom falánál. A kőszegi katolikus árvaház az ország első ilyen jellegű intézménye volt - ennek történetét is megismerhetjük egy tanulmányból. Kodály Zoltán a harmincas években hosszabb ideig dolgozott Kőszegen kórusvezetőként. A vele foglalkozó tanulmány két okból is fontos: egyrészt Kodály egy kevésbé ismert arcát ismerhetjük meg belőle; másrészt a gyermekkórusok - főként a fiúkból és lányokból álló vegyes kórusok - körüli bonyodalmakon keresztül a korszak sajátos szemléletmódja is kirajzolódik előttünk, például kimondottan problémásnak tekintették, hogy a két nem akár egy ártatlan kóruséneklés során közös programon vegyen részt. A kötet utolsó, a Kiválók címet viselő fejezete olyan kőszegieket mutat be, akik valamilyen módon kiemelkedtek polgártársaik sorából. Ilyen szempontból hasonlítható a Különcök című részhez is, bár az itt megjelenő emberek nem devianciájuk, sokkal inkább kiváló eredményeik okán számíthatnak a megkülönböztetett figyelemre. így például Festetics Imre gróf, aki a szó szoros értelmében nem számít kőszeginek: bár rendelkezett itt ingatlannal, nem volt a város polgára, mivel arisztokrataként nem törekedett a polgári státusz megszerzésére. Kiváló természettudós volt, és annak ellenére, hogy nem rendelkezett polgárjoggal, kapcsolati hálója szélesre terjedt a város elitjének körében. Mint arisztokrata persze több lábon állt: Kőszeg mellett egyéb településeken is szerzett érdemeket, például olyan távoli helyeken, mint a morvaországi Brünn városa. Festeticset a gazdaság vezette el a tudományhoz, ugyanis a gyapjúiparban szerzett érdekeltségeket (Brünnbe, a gyapjúipar egyik közép-európai központjába is így ért el), és emiatt kezdett el juhtenyésztéssel, illetve a juhok nemesítésének kérdésein keresztül öröklődésbiológiával foglalkozni - közben olyan téziseket fogalmazott meg, amelyek a 19. század elején igencsak korszerűnek számítottak. A Chemel család Kőszeg vezető polgárdinasztiáinak egyike - e család saija volt a város első történetírója, Chemel Kálmán is - a család neve a kötet számos fejezetében felbukkan. Chemel Kálmán és fia, Chemel István konfliktusát a fiú feleségválasztása váltotta ki, és a felekezetbeli különbségen túl (a katolikus Chemel István a református Róth Dórát vette feleségül) különös módon a csekély korkülönbség is szerepet játszott benne: a feleség csupán egyetlen esztendővel volt fiatalabb a férjnél. Nem beszélhetünk elhúzódó vagy elmérgesedett családi gyűlölségről: Chemel Kálmán rövid ideig
