Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)

Recenziók

Gerhard Péter: Deszkafalak és potyavacsorák

283

A második fő fejezeti szabályozás keretei címet kapta, és a választási rendszer, az országgyűlési választójog és a választókerületek létrejöttét és normatív szabályozását tárgyalja röviden. A releváns szakirodalom alapján ismereti az országgyűlési választásokra vonatkozó 1848. évi V. törvénycikk és az 1874. évi XXXIII. törvénycikk közti eltéréseket. A választókerületek létrejöttét tárgyalva megállapítja, hogy Budapesten „az aránytalan választókerületi népességeloszlás kialakulása nem gerrymandering, hanem inkább a kerületi érdekérvényesítés eredményének tekinthető” (84. p.).

A harmadik fő fejezet, A helyszín és a közeg ismerteti Budapest és a további elemzés szempontjából fontos három választókerület, valamint azok választópolgárságának társadalmát. A szerző a városi társadalom bemutatásánál különböző, úgynevezett „modernizációs mutatók”-at hasonlít össze (pl. analfabéták aránya, különböző típusú befizetett adók), amivel kapcsolatban két dologra érdemes felhívni a figyelmet:

1. Az egyes közigazgatási kerületenként aggregált adatok vagy azok átlaga nem árul el semmit a népesség kerületen belüli eloszlásáról, így a kerületek közötti különbségekre az adatok csoportosításából következően kerül a hangsúly, pedig az egyes kerületeken belül, azok bel-, illetve külterülete között valószínűleg sokkal jelentősebb különbségek voltak. így például Lipótváros bel- és külterülete között nagyobb és a kortárs percepció részéről könnyebben azonosítható eltérések lehettek, mint mondjuk Lipót- és Terézváros között.

2. Az egyes városrészekben megfizetett adó a városi társadalom ismerete szempontjából csak úgy értelmezhető, ha tudjuk, hogy kik és milyen alapon fizették az adót, és az legalább a kerületek lakosságszámához (adófizetőihez, adóalanyaihoz) viszonyítva van megadva. Az adókimutatásokról szóló táblázatok viszont mindenhol az egyes kerületekre vonatkozó aggregált értékeket tartalmazzák (3-5. táblázat, 89-91 p.).

Ebben a fejezetben kapott helyet az 1865-1887 között a fővárosban valamelyik országgyűlési választáson elindult képviselőjelöltek társadalmi hátterének prozopográfiai vizsgálata is. Gerhard itt két kérdésre kereste a választ. Egyrészt arra, hogy kinek volt nagyobb befolyása a jelöltállításra: az országos pártnak, vagy a helyi választópolgároknak és a különböző kerületi érdekérvényesítő csoportoknak; másrészt pedig arra, hogy kinek volt nagyobb esélye megnyerni a választást, az országos nimbusszal rendelkező, de helyileg nem kellőképpen beágyazott jelölteknek, vagy a helyi elitből rekrutálódott, de országosan ismeretlen kandidáltaknak. A kiválasztott csoportba csak azok a jelöltek kerültek be, akik jogi értelemben is képviselőjelöltekké váltak, vagyis a választópolgárok le is adhatták rájuk a szavazataikat. Ez már egy jóval szűkebb köre a képviselőségre aspiráló politikusoknak, hiszen Gerhard is elismeri, hogy „a jelöltséghez vezető út volt talán a mandátumszerzés legnehezebb lépése” (109. p.). Tehát azok az aspiránsok, akik valamilyen okból már a választás napja előtt visszaléptek a jelöltségtől vagy nem fogadták el a jelölést, kimaradtak a merítésből. A vizsgálat eredményeként Gerhard megállapította, hogy 1. a jelöltek a társadalmi státus és a végzettség szempontjából „viszonylag homogén” (elit) csoportot alkottak (113. p.); 2. a hetvenöt jelöltből csak tizenöten rendelkeztek „erős városrészi, kerületi beágyazottsággal”; 3. akiknek csupán helyi városrészi beágyazottságuk volt, Jellemzően esély nélkül indultak” (117. p.); 4. a hetvenöt jelöltből negyvenkilencen tagjai voltak a városi képviselőtestületnek, a törvényhatósági bizottságnak, tehát a városi politikában való részvétel dobbantót jelen