Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Tanulmányok - Kiss Dávid: Ünnep a falanszterben. 1957. május 1. előzményei
Kiss Dávid: Ünnep a falanszterben 205 felhasználva, a múlt hibáit gondosan elkerülve teljesen fel akarjuk és fel fogjuk építeni a mindenféle kizsákmányolástól mentes szocialista Magyarországot.” A felvonulást, majd a beszédeket a már hagyományosnak nevezhető helyeken szórakozás követte. A fentiekből látható, hogy 1957-ben valóban alapul vették a korábbi május elsejék koreográfiáját, de nem másolták le teljesen egyiket sem. Erre és a korábbi időszak rendezvényeire is jellemző volt, hogy mindig az adott politikai helyzethez vagy éppen politikai cél eléréséhez igazították az ünnepet. Kádárék gyakorlatilag a korábbi mintákból gyúrták össze a maguk rendezvényét, amelyből az 1948 utáni korszak elemeit nagyrészt igyekeztek kihagyni. Sem Rákosi, sem az új szakasz ünnepei nem fértek bele az elképzeléseikbe, bár ezek politikája jóval közelebb állt a Kádár által később kialakított rendszerhez, mint az 1948 előtti bármelyiké. A politikai pályafutását az MSZDP-ben kezdő Kádár jól ismerhette a két világháború közötti időszak szociáldemokrata hagyományait. A május 1. szimbolikájában az 1945-47-es esztendőköz való visszatérés jól jelképezi a rendszer kezdeti időszakának egyes törekvéseit: az erőszakos tsz-szervezés ideiglenes szüneteltetését, 1958-tól (1948-hoz hasonlóan) hároméves terv indítását, a Rákosi-rendszer vadhajtásainak a lenyesegetését, a sajátos kádári „szövetségi-koalíciós” látszatpolitika kialakítását és ennek jegyében „társutas” politikusokkal (Dobi István, Marosán György, Kisházi Ödön, Erdei Ferenc stb.) történő együttműködést. A motívumok is hasonlóak voltak a II. világháború után és 1957-ben: a nyilasok-fasiszták legyőzése; a szovjetek felszabadító akciója; a reakció, illetve a beépült ellenség elleni harc; munkások és parasztok szövetsége; a munkásegység, amelyet 1945-ben Szakasits és Rákosi, illetve a két párt vezetőinek együttes szereplése, 1957-ben a volt szocdem Marosán előtérbe helyezése és a forradalom leverése utáni jelentős politikai befolyása szimbolizált. Természetesen a Kádár-rendszer korai időszakát nem lehet a világháború utáni esztendőkkel összehasonlítani, nyilvánvalóan ezt Kádár János sem gondolta komolyan. E sajátos kommunikációja inkább a Rákosi-érától történő eltávolodását volt hivatott szimbolizálni, valamiféle új rendszer ígérete mutatkozott meg mindebben.68 Mintha vissza akart volna térni egy korábbi állapothoz, majd onnan egyfajta alternatív kommunista irányba elindulni. A hivatalos kommunikáció szerint a szocializmus alapjainak lerakása csak 1962-re történt meg. A mai napig vita tárgyát képzi, hogy hányán vettek részt az 1957. május 1-jei fővárosi ünnepségen. A rendszer hivatalos közlése szerint 4-500 ezren, 68 A magyar társadalom „lelki állapotáról” a következő helyen írtam: Kiss 2017b. 105-107. p.
