Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Tanulmányok - Ignácz Károly: A köztér mint poligikai csatatér. Az utca szerepe a választási kampányokban Budapesten, 1920-1939
Ignácz Károly: A köztér mint politikai csatatér 167 elkövetett atrocitásai végigkísérték az 1920-ban és 1922-ben megtartott három budapesti választást. Az utcai kampányban a pártok új módszereket is igyekeztek bevetni (például a közterületre vetítést), a fő eszközök azonban a politikai plakátok és a röplapok voltak a korszakban. Az 1922. évi parlamenti választásnál több mint kétmillió plakát került ki a falakra Budapesten, és röplapok milliói „árasztották el” a várost. A nagy „plakátharcot”, a „szinte amerikai arányú” küzdelmet azonban a kampány egészét érintő szigorítás és tekintélyelvű korlátozás követte 1922 után, a bethleni konszolidáció idején. Az új szabályozás betiltotta a képes plakátot és röplapot, továbbá a szövegesek közül is csak az olyan, jelszavak nélküli, hirdetmény típusú anyagokat engedte, mint a pártgyűlésekre szóló meghívók. A szabályozás célja hivatalosan az volt, hogy meggátolja az „ízléstelen és káros hatású plakátháborúf’, de a háttérben valószínűleg ott volt az 1922-es választás tapasztalata, amikor a jobboldali közbeszéd szerint a túlságosan szabad kampányt és annak hatására a választást is a szociáldemokraták nyerték meg Budapesten. Ez az új szabályozás ahhoz a furcsa helyzethez vezetett, hogy csak a hivatalos kampányidőszakon kívül lehetett, ha nem is kötöttségek nélkül, de legalább igazi politikai plakátokat és röplapokat terjeszteni. így, ha egy választás megtartása és várható időpontja már korábban közismert volt, mint például a fővárosban 1925-ben és 1930-ban, sor kerülhetett ilyen típusú „plakátharcra” egészen addig, amíg egy hónappal a szavazás időpontja előtt el nem indult a hivatalos, már erősen korlátozott kampány időszaka. Az 1926 és 1939 közötti többi budapesti választás azonban mind előrehozott és bizonyos mértékig meglepetésszerű volt, amikor igazi plakátolásra és röplapozásra nem maradt idő. Azt, hogy ezeket a szigorú korlátokat mennyire (nem) tartották be a különböző pártok, utólag nehéz megítélni. Egy esetben, az 1939. évi országgyűlési választásnál ugyanakkor a fennmaradt igazságszolgáltatási iratok képet adnak a szociáldemokraták által elkövetett ilyen jellegű választási vétségekről. Ezekből azt látszik, hogy a baloldali ellenzéki párt valószínűleg tudatos jogsértéssel próbálta ellensúlyozni a korábbiaknál is szigorúbb kampánykorlátozásokat és az egyenlőtlen választási küzdelmet.
