Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Tanulmányok - Ignácz Károly: A köztér mint poligikai csatatér. Az utca szerepe a választási kampányokban Budapesten, 1920-1939
Ignácz Károly: A köztér mint politikai csatatér 161 Az új szabályozást leginkább az ellenzéki szociáldemokraták kifogásolták. „A plakátháború az érvek, a hangulatok, a tömeglélek csatája a modem választási küzdelemben. Tekintsünk bárhova, szerte széles e világon, ahol a nép jogokkal fölmházott széles rétegei jogukat gyakorolni az urnák elé jámlnak - az alkotmányos döntést megelőző küzdelem az újságokon és a gyűléseken kívül az utcák falain játszódik le. Csak természetes ezek után, hogy nálunk a plakátok küzdelmét megölték, a modem politikai életnek ezt a mozgékony eszközét a magyar választásokból kiirtották.”52 Az utcai kampányolásnak ezt a módját tehát éppen a választások kiírásától számított hivatalos kampányidőszakban tiltották be, amikor már csak hirdetmény típusú anyagokat lehetett közzétenni. A kampányidőszakon kívül azonban lehetőség maradt igazi politikai plakátok és röplapok kihelyezésére, terjesztésére - természetesen a sajtótörvénynek megfelelő hatósági engedélyezés után. Ebből következően a pártok akkor tudtak igazi választási plakátolást és röplapozást folytatni, ha idejekorán értesültek a készülő választásról, és így maradt idejük az utcai kampányra a választást elrendelő hivatalos belügyminiszteri rendelet közzététele előtt. Az 1925. májusi és az 1930. decemberi fővárosi törvényhatósági választások megtartása és várható időpontja már hónapokkal korábban közismert volt, így mindkét alkalommal, ha nem is az 1922-eshez mérhető, de komolyabb „plakátharcra” is sor került: színes, rajzos és egymásnak feleselgető falragaszokkal.53 Egészen addig, amíg körülbelül egy hónappal a szavazás időpontja előtt el nem indult a hivatalos, azaz a már korlátozott kampány időszaka. A szabad plakátolásnak azonban gátat szabott a fővárosi polgármesteri hivatal mint engedélyező hatóság, ahol jobboldali politikusok vagy az általuk kinevezett személyek dolgoztak. így ők bírálták el a fővárosi ellenzék plakátjait, amelyek gyakran a városházi jobboldali „kurzus” vezetőit és munkáját támadták. Az engedélyezés pártatlansága tehát megkérdőjelezhető volt, ahogy az ellenzék, főleg a szociáldemokraták meg is tették: egyenlőtlen feltételekről és plakátcenzúráról írtak.54 Az 1926 és 1939 közötti négy országgyűlési, illetve az 1935-ös fővárosi törvényhatósági választás azonban mind előrehozott és bizonyos mértékig meglepetésszerű volt. így a választások bizonyossá válása és hivatalos elren52 A plakátháború. Népszava, 1925. március 25. 53 1930-ban a fővárosi Hirdető Vállalat vezetője 400 ezerre becsülte a választások kiírásáig kiragasztott összes plakát számát. Lásd: Mától kezdve vége a plakátháborúnak. Az Est, 1930. november 28. 54 Ld. pl.: Párbaj a polgármesterrel. Népszava, 1925. március 19.; A választási jogrend. Népszava, 1925. április 12.; A városházi adminisztráció Wolffék és Kozmáék érdekében cenzúrahadjáratot indított... Népszava, 1930. október 8.
