Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)

Zöldterület, közterület - Gidó Csaba: A vasútállomási parkok

138 Zöldterület, közterület Ármin és Braun Gyula budapesti vállalkozók valósították meg.34 A vonal ünne­pélyes megnyitására 1897. április 4-én került sor. „Az a fütty, mely délután Vi 2 órakor Zsögöd felől áthasította a levegőt, az a füst, mely a gőzkazán kémé­nyéből felszállott fennen hirdeti, hogy Csíkföld igen nagy lépéssel halad előre kulturális, közgazdasági és társadalmi tekintetben.”35 A székely körvasút építése során a sepsiszentgyörgyi és Csíkszeredái állo­másokon takarékossági okokból elhagyták a tervezett verandát, a mozdony­színt csak 3 állásúra építették, spóroltak az újonnan épült őrházaknál is. Az áruraktárak, rakodók előtt elvezető terek és rakhelyek szélességét a helyi ér­dekű vasutak állomásainak szabványai szerint tervezték, így takarékoskodtak az alépítményi munkákban, útterületek kőalapozásában és kavicsolásában.36 A Csíkszeredái vasútállomáson a megnyitást követő időszakban is folytak az épít­kezések, 1897. második felében készült el a mozdonyok elhelyezésére szolgá­ló mozdonyház, az állomás melletti jég- és éléskamra.37 Csíkszereda város a MÁV-val folytatott tárgyalások alkalmával vállalta, hogy az állomáshoz vezető utakat (a Borvíz és a Temető utat) saját költségén kőalappal, kavicsolással és szükséges müépítményekkel látja el, és ahol lehetséges, 8 méter szélességgel építi ki és tartja jó karban.38 A vasút megnyitása után azonban számos panasz merült fel az állomáshoz vezető út állapota miatt. Csíkszereda város tanácsa ugyanis megfeledkezett az állomáshoz kivezető útról. „[...] a vasút közönyös lett a tisztelt tanács előtt, mert a felhalmozott kavicsok nyugodtan várják egy csomóban a feltámadás óráját, a lámpa-oszlopok pedig némán és sötéten me­rednek az elhaladóra, holott tudvalevőleg a kavicsoknak az utcán való szétte­rítése s a lámpa-oszlopoknak az utca megvilágítása volna a rendeltetése.”39 Az ügy megoldására a városi tanács lassan tette meg a szükséges lépéseket. Egy útszakasz alapozása, megépítése nagy anyagi ráfordítást és időt vett igénybe, és a székely kisváros e téren lassan haladt az idővel. A vasútállomás körül azonban már más kép fogadta az érkezőt, a MÁV az állomás előtti teret és útszakaszt zúzott kővel, kaviccsal szórta be. A kocsik és az omnibuszok számára megfelelő állomáshelyet képezett ki. A vasút megjele­nésével párhuzamosan szükségessé vált a városi űákerek szabályozása. Minden 34 Gidó 2013.141. p. 35 Vasutmegnyitás. Csíki Lapok, 9. (1897), április 7. 14. sz. 1. p. 36 MNLOLK 229-509. csomó 2. tétel - 1896 - 94825. 37 A magyar államvasutak. Csíki Lapok, (9.) (1897), december 15. 50. sz. 3. p 38 MNL OL K 246-74. csomó 2. tétel - 1898 - 2867. A sepsiszentgyörgy-csíkszeredai vo­nalon az építő vállalkozók által teljesített munkák műszaki felülvizsgálatáról felvett jegy­zőkönyv 1897/1989. 19. 39 A vasúthoz vezető... Csíki Lapok, 9. (1897), május 12. 19. sz. 1. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom