Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)

Zöldterület, közterület - Perényi Roland: A bűnös Népliget

158 Zöldterület, közterület cukrászdába is ők törtek be. Egy másik betörés során a zsákmányolt ékszeres kazettával ugyancsak a Népligetbe vezetett az útjuk, ahol egy elhagyatott he­lyen próbálták meg előbb egy pádhoz ütögetve, majd a fák törzséhez dobva kinyitni a kazettát. Miután ez a módszer sem vált be, „tehetetlen dühükben földhözvágták a kazettát, ráugrottak és olyan táncot jártak rajta, amilyen még a mai dzsezzbend diktálta táncok közt is párját ritkítja...”47 A komikus jelenetet a Friss Újság egy illusztrációban is megörökítette. A közpark kínálta szórakozási lehetőségek is jó alkalmat kínáltak külön­böző bűncselekmények elkövetésére. 1938-ban például egy egykori törvény­­széki altiszt, valamint „vadházastársa” előre kiszemelt, vagyonos embereknél alkalmazásban álló cselédeket csábított a Népligetbe. Egy óvatlan pillanatban ellopták tőlük lakáskulcsaikat, amelyekről az elkövetők egyike a helyszínen lopva szappanlenyomatot készített, majd az így készített álkulcs segítségével törtek be a lakásba.48 Forrásaink ugyanakkor sokszor szólnak olyan esetekről, amikor a bűnözők a fővárosba érkező gyanútlan vidékieket csaltak a parkba, ahol - többnyire egy közös kocsmai tivomyázást követően - kirabolták őket.49 1928-ban egy taxisofőr saját bőrén tapasztalhatta, hogy a Népliget eldugott zu­gai milyen jó lehetőséget kínálnak a bűnözők számára. A sofőr egy elegánsan öltözött párt szállított a Gellért szállótól a Népligetig. A pár rövid időre kiszállt a taxiból, de hamarosan két másik felfegyverzett társukkal tértek vissza, akik a sofőrt minden értékétől s még a ruháitól is megfosztották.50 A Népliget nem csupán elkövetési helyszínként, hanem bűnözők menekülé­si útvonalaként is gyakran szerepel a tudósításokban. 1914-ben például a Med­­gyaszay Vilma színésznő Rákóczi téri lakásába betörő bűnözőt itt fogta el a rendőrség51, 1925-ben pedig a Mester utcai leányiskola pénztárát eltulajdonító két elkövetőt sikerült a Papp VII. Károly nevű rendőrőrszemnek a parkban ár-47 „Ékszerkazetta”-táncot lejtett a ligetben két női betörő. Friss Újság, 1931. október 3. 1. p. 48 Furfangos betörőpárt fogott el a rendőrség. Pesti Napló, 1938. június 29. 16. p. 49 A vidéki atyafi Pesten. Népszava, 1912. szeptember 14. 8. p. 1920-ban egy gödöllői gaz­dálkodó járt pórul a Népligetben két szélhámosnak köszönhetően. A gazda lóvásárlási szándékkal érkezett a fővárosba. A Lóvásár téren összeismerkedett egy fiatalemberrel, aki azt tanácsolta neki, hogy a kaszárnyában vegyen lovat, s felajánlotta neki, hogy elkíséri. A Népligetben járva azonban egy másik társával együtt ellopták a pénztárcáját, sbenne minden megtakarított pénzét. Tolvajfurfang a Népligetben. Az Est, 1920. március 14. 6. p. így járt 1931-ben a Miskolcról Budapestre álláskeresési céllal érkezett Mayer Imre gép­kocsivezető is. Egy fiatalemberrel ismerkedett össze, aki egy revolvert akart eladni neki. Az eladásból azonban végül rablás lett a Népligetben, az ismeretlen férfi rálőtt a sofőrre, és elvette tárcáját. Revolveres rablótámadás a Népligetben. 8 Órai Újság, 1931. április 21. 12. p. 50 Vakmerő rablótámadás a Népligetben. Friss Újság, 1928. augusztus 29. 1. p. 51 Elfogták Medgyaszay betörőjét. Magyarország, 1914. április 23. 13. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom