Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)

Királyi, fejedelmi jelenlét – városi élet a középkori és a kora újkori Erdélyben - Jeney-Tóth Annamária: Fejedelmek és udvartartásuk Kolozsvárott a 17. század első felében

98 Királyi, fejedelmi jelenlét gi Katalin nevéhez fűződik, ő részt is vett rajta 1630 áprilisában.191. Rákóczi György 1631. december 1-jén, majd 1634. november 30-december 2., 1635. november 30-december 2. és 1638. november 27-29. között tartózkodott a vá­rosban, valószínűleg a törvénykezési terminusok tartása okán.20 1647. novem­ber 30. és december 2. között már az ifjú fejedelem részvételével tartották a törvénykezési időszakot, ebben az időben az öreg Rákóczi György Váradról Tokajba, valamint Sárospatakra ment, hogy az Eperjesen folytatott tárgyalá­sokat közelebbről követhesse.21 Két évvel később ugyanezeken a napokon az iíjabb fejedelem már Erdély uralkodójaként vett részt a magyarországi Részek számára tartott terminuson.22 Kolozsvár városa követfogadásokra és az egyéb reprezentációs célokat szol­gáló eseményekhez is színteret biztosított, és ezeknek megfelelő díszleteket nyújtott. Sajátságos az 1610. júliusi alkalom, amikor Báthory Gábor Komis Zsigmond kivégzése, valamint a moldvai és havasalföldi követek fogadása ap­ropóján tartózkodott a városban.23 Az is előfordult, hogy a fejedelem a követet Gyulafehérváron fogadta, de levelet írt a kolozsvári városi tanácsnak, melyben pontosan előírta, hogy fogadják és lássák el őt városukban is. így tett például 1619. március 31-én, a Konstantinápolyból hazatérő francia orátor esetében.24 Külön csoportba sorolhatók a fejedelmi családtagok Kolozsvárott megtartott esküvői: Bánfíy Dénes és Báthory Anna 1608. november 11-én (a Lábas ház­ban),25 majd Bethlen István és Károlyi Krisztina 1623. június 20-21-én megtar­tott esküvője. (Ez utóbbi esetben eredetileg Zilahra tervezték a menyegzőt.26) Hasonló, bár inkább az országos események kategóriájába sorolható, amikor az ország tulajdonképpen itt köszöntötte a fejedelem feleségét, így 1608. július 19 EOE IX. 35-36. p. 20 KvSzám 1638 - 21bAü. 5-117. Ekkor itt tartózkodott Cseffey László ítélömester is az ud­varral együtt. 21 EOEX. 96. p. 22 EOEX1. 10. p. 23 KvSzám 12b/VII. 213-279.; EOE VI. 37. p. 24 EOE VII. 101. p., KvLt Fasciculi III. (továbbiakban KvFasc.) 215. lr. „Mivel azért több ne­vezetes várasink közöt Colosuámak a keresztyén országokban is híre vagyon. Intünk benne­teket sőt haggyuk és parancsolljuk is ez levelünk látván menetelire, excipiálására, szállására, gazdálkodására, magának szolgáinak és lovainak (várostoknak böcsülletit és a magunk mél­tóságát szemetek előtt viselvén) oly gondot viseljetek, hogy nem tíz avagy tizenhat tál étkett készítettek ebédre és vacsorájára, mint minekünk szoktatok készítettni, hanem mindenféle szép eledelekre, borúra, bárányra, szép halakra, kappanokra és egyébféle szép élésre mentői bővebben gondot viselvén úgy igyekezzek a követnek kazdálkodni.” 25 EOE VI. 19. p. 26 EOE VIII. 24. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom