Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)
Recenziók
298 Recenziók gyűjtött anyagaiból dolgozott, ugyanakkor Kovács rámutat olyan körülményekre, melyek megkérdőjelezik a források kritika nélküli felhasználhatóságát. 1870-1882 között a Statisztikai Hivatal és a VKM párhuzamosan gyűjtött adatokat az ország középiskoláira vonatkozóan. 1882-ben megjelenik egy egységesítési szándék, és két átmeneti évet követően, 1884-től már jól hasznosítható statisztikákat alakítanak ki. Az 1881/82 és az 1882/83-as tanévek nyelvi statisztikájának kitöltése és kérdésfeltevése azonban olyany- nyira különbözik az adatsor többi évétől, hogy Kovács véleménye szerint azokat nem lehet figyelembe venni egy szeriális elemzés keretein belül. A források adatait újraszámolva megcáfolja Karády tanulmányának végkövetkeztetését, amely szerint a keresztény magyar anyanyelvűek alulreprezentáltak lettek volna a középfokú iskoláztatásban. Kovács I. Gábor szerint azonban ez a csoport minimum elérte, vagy inkább enyhe mértékben meg is haladta az össznépességre jellemző arányokat. Emellett a szerző szerint a német anyanyelvű keresztények sem képviseltették magukat négyszeres számban a középiskolákban. Kovács számításai szerint ez az arány csak 1,4-szeres volt. A kötet a Sáros megyei oktatási rendszer nyelvi összetételét eltérő aspektusokból megvilágító tanulmányokkal folytatódik. A Sáros megye nyelvi viszonyai 1880-1910 című írás tulajdonképpen egy nagyobb lélegzetvételű elemzés előtanulmányaként készült el, és a népszámlálások anyanyelvi adataiból készített statisztikák összefüggéseinek bemutatása volt a célja. A nagyon aprólékos, minden adatot, minden lehetséges forgatókönyvet alaposan körbejáró elemzés a következő megállapításokat teszi. A megye össznépessége a három évtized folyamán nem sokat változott, szinte stagnált, ugyanakkor végbement egy olyan mértékű lakosságcsere, ami hatással volt a nemzetiségi összetételre. A kivándorlás ugyanis főként a rutén és szlovák anyanyelvű lakosságot érintette, míg a beáramló migránsok egynegyede, harmada magyar anyanyelvű volt. Különös figyelmet érdemelnek a Sáros megyei izraeliták, ugyanis a német anyanyelvűek aránya csekély változást mutat, míg a magukat szlovák vagy rutén anyanyelvűnek vallók szinte elfogytak a magyar anyanyelvűek javára. A településtípusok szerinti megoszlást tekintve megállapítható, hogy a megye magyarsága döntően a városokban koncentrálódott, a felekezeteket tekintve pedig kétségtelenül a zsidóság mondható a legurbanizáltabb rétegnek. A harminc év alatt azonban folyamatosan emelkedett a falvakban élő magyarok száma, ami a falusi értelmiség elmagyarosodásának volt köszönhető. Számottevő csökkenés fedezhető fel a szlovák nemzetiség arányában: 1880-ban még a megye lakosságának 70,8%-a vallja magát szlovák anyanyelvűnek, 1910-ben már csak 58,7%. Kovács - több tényező mellett — nagy szerepet juttat ebben a folyamatban a ruszinok megváltozott identitásválasztásának is. Azokon a ruszin többségű településeken ugyanis, amelyek nem érintkeztek közvetlenül szlovák nyelvű falvakkal, ami magyarázatot adhatna a nyelvi asszimilációra, megfigyelhető az önmagát szlovák anyanyelvűnek vallók számának növekedése, amire presztízsjellegű magyarázatokat kereshetünk. A ruténok „úriasabb” nyelvnek tartották a szlovákot, ezért hajlamosak voltak azt megadni az anyanyelv rovatban. A század második felében azonban több Amerikába kivándorló rutén nemzetiségű tért vissza és erősítette meg a ruténok önképét. Ez a megerősödött identitástudat fordítja vissza a rutén anyanyelv felé a korábban magukat szlováknak mondókat, ezzel is csökkentve a szlovákok összetételbeli arányát.
