Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)
Királyi, fejedelmi jelenlét – városi élet a középkori és a kora újkori Erdélyben - Flóra Ágnes: Kolozsvár és a központi hatalom kapcsolata a Mohács utáni évtizedekben
28 Királyi, fejedelmi jelenlét álláspontja, hogy Kolozsvár magyar lakossága miatt lett a magyar, a „nemzeti” oldal pártfogója, inkább nehezen bizonyítható hipotézis, mint történelmi tény. Sokkal jelentősebb lehetett a környező birtokok nemeseinek, illetve a hódoltsági területekről Erdélybe húzódó kézműveseknek a hatása ebben a tekintetben. Megfelelő korabeli források hiányában bizonyítani azonban ezt sem lehet. Tény azonban, hogy Kolozsvár és Szapolyai különösen jó kapcsolata sokkal mélyebben gyökerezett, mint a mohácsi katasztrófa után kialakult sajátos helyzet, s az 1514. évi parasztfelkelés leveréséhez köthető. Kolozsvár közvetlenül érezte a feldúlás veszélyét akkor, amikor Dózsa György csapatai a városfalak alatt táboroztak. A II. Ulászló okleveléből ismert történet szerint a kolozsvári elöljáróság, hogy a polgárok és a város biztonságát ne veszélyeztesse, a felkelők egy csoportját beengedte, azok azonban a városba menekített nemesi javakban kárt tettek. A város ezért kiszolgáltatta a felkelőket Szapolyai János vajdának.9 Ügyeskedő kettős játszma eredményeként a város megmenekült a feldúlástól. S mi több, sikerült a történteket a továbbiakban is kamatoztatni. Kolozsvár (a városvezető elit) is megalkotta tehát a maga Dózsa-felkelés mítoszát, amelyben egyszerre volt áldozat, győztes, hűséges alattvaló és polgárait védelmező város.10 Ezt a képet rögzíti II. Ulászló oklevele is. A kollektív emlékezetben tehát János király a város oltalmazójaként maradt meg. Erről epigráfiai emlék is tanúskodik egy Híd utcai ház bejáratának szemöldökkövén. 11 Kolozsvár és János király viszonya abból a szempontból is érdekes, hogy nem tudunk olyan körülményről, amely által Szapolyai valamilyen kényszerhatást gyakorolt volna a városra. Szapolyainak nem volt földesúri joga Kolozsvár felett, mint a felvidéki városok esetében, nem fejtett ki olyan propagandát, mint Ferdinánd ágensei, s a városvezetés pártállása sem volt kitéve a gerjesztett népakaratnak, mint Szeben esetében.12 Mégis, mindvégig János királyt támogatta a város. Központi hatalom és helyi politikum viszonyában a város és az udvar rászo- rultságának/érdekeinek a találkozása lehetett a legmegfelelőbb találkozási és tárgyalási pont. Nem véletlen tehát, hogy a jelentősebb kiváltságlevelek akkor kerültek a város birtokába, amikor a központi hatalomnak feltétlenül szüksége volt a város segítségére, támogatására. „Mindkettő mintha utalva lett volna 9 Kmol KvLvt Oklevélgyűjtemény. Fasc. p. nr. 42.; Jakab 1870.340. p. 10 A Dózsa-felkelés körüli mítoszalkotásról lásd ERDÉLYI 2009. 461-480. p. 11 JAKAB 1870a. 609. p. „Tempore Secte Cruciate Do. Johan Zápolya Voivode Triumphanti Fauste. Bemadus Piktor LVXIIII.” 12 CAPESIUS 1967. 39. p.
