Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)
Magyar Várostörténeti Atlasz - Szende Katalin: Magyar Várostörténeti Atlasz: Feladatok, eredmények, perspektívák
Szende Katalin: Magyar Várostörténeti Atlasz 189 tunk a többi vállalkozástól, és a legsikeresebb mintákat vehettük át tőlük. Az atlaszprogram ugyanis fennállásának mintegy 45 éves története alatt nemcsak technikai hátterét és küllemét illetően, hanem - és ez jóval fontosabb - kérdés- felvetéseiben, a városi tér problematikájának megközelítésében is alapvetően megváltozott. Az európai atlaszprojekt kezdeményezőit ugyanis eleinte az a szándék vezette, hogy a térképek segítségével a feldolgozott városok ideális, általában középkori „alapításkori alaprajzát” rekonstruálják. Reményeiket a történeti kutatás számára az 1960-as években felfedezett kataszteri térképekre alapozták, amelyek a 18. század végétől voltak használatban az akkori, zömmel abszolutista berendezkedésű államok igazgatásában, elsősorban az adóztatás hatékonyabbá tétele érdekében. Legfőbb előnyük az volt, hogy pontos felmérések alapján, telek-, illetve parcellaszinten ábrázolták az egyes települések bel- és külterületét.6 Napjainkban, az egyre intenzívebb városrégészeti kutatások nyomán, valamint a történeti térképek forráskritikai módszertana kifejlődésének köszönhetően az akkori ideális cél megvalósítása egyre inkább illuzórikusnak, vagy legalábbis nehezen kivitelezhetőnek tűnik. Ez a felismerés, amelyet az elmúlt évtizedben egyre több, az atlaszok készítésében aktív szerepet játszó kutató megerősített, mégsem vezetett az atlaszprojekt feladásához, vagy marginalizálódásához. Ehelyett egy újfajta orientáció kialakítására, a munka céljának újrafogalmazására került sor. Egy mondatban összefoglalva: a historiográfia általános fejlődésének megfelelően a városatlaszok egy viszonylag konzervatív, morfológiai szempontú vállalkozásból a történeti kutatás egyik jelenkori irányzatának, a „térbeli fordulatnak” (spatial turn) a részévé váltak.7 Manapság a történeti városatlaszok egyre kevésbé tekinthetők a középkor kutatói kizárólagos felségterületének. Sokkal inkább olyan eszköztárak, amelyek a középkor mellett a kora újkor, az újkor, sőt, még a jelenkor komplex városi térszerveződésének kutatásához is segítséget nyújtanak. A városatlaszok szerkesztői, kutatói számára manapság már világos, hogy a városok alaprajza nemcsak (sőt, nem elsősorban) a középkori fejlődés „megkövült” lenyomatát hordozza magán, hanem a városi társadalom és gazdaság minden korszakának fejlődését egyaránt tükrözi, azzal aktív kölcsönhatásban alakult és alakul tovább ma is. Azt is világosan tükrözi az eddig megjelent több mint 500 atlasz, hogy az egyes városok nem egymástól elszigetelten alakulnak ki vagy változnak, hanem egymással is kölcsönhatásban állnak. Ezért az egymással összehasonlítható, egymás mellé helyezhető alaprajzok segítségével a regionális fej6 Städteatlanten 2013. Der Kataster című fejezet tanulmányai: 141-216. p.; továbbá SZENDE 2013a. 7 Simms 2013.; Clarke 2013.
