Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Recenziók
578 Recenziók háztartási vagy egyéni túlélésre, mint meghatározó cselekvésre alapozva mutatják be a posztszocialista társadalmi gyakorlatokat. A könyv megközelítése a háziasításra, mint gyakorlatra összpontosít, azt az ambivalens kölcsönkapcsolatot vizsgálja, amelynek révén a neoliberalizmus egyrészt bénító módon hat a háztartások cselekvési lehetőségeire, ugyanakkor a háziasítás (intemalizálás) révén alternatív cselekvési formákra is képessé teszi a társadalom tagjait. A háziasítás fogalmának középpontba helyezése alkalmas a földrajzi léptékek együttes vizsgálatára. A Marx értéktöbblet-elméletét földrajzi dimenzióval kibővítő elméletek (mint David Harvey térbeli és időbeli kiigazításokról szóló, vagy Neil Smith az egyenlőtlen területi fejlődést bevezető, már szintén említett elképzelése) egyik erőssége, hogy olyan metanarratívát kínálnak, amely a lokálistól a globálisig kapcsolja össze a léptékeket. Ennek megfelelően egy léptéket a megismerési folyamatban központinak választva kibonthatóvá válnak a többivel való kölcsönkapcsolatok. A Domesticating Neo-Liberalism alapjául szolgáló empirikus kutatásokban ugyan a háztartások voltak az alapegységek, ám ebből a léptékből a városrészek épített környezetének, társadalmának és gazdaságának átalakulására ugyanúgy lehetett következtetéseket levonni, mint a város és a vidék viszonyára, a nemzetállam szerepére vagy a szabályozás és hegemónia nemzetközi intézményeinek (IMF, EU, transznacionális vállalatok stb.) hatására. A könyv a bevezetőt követően a második fejezetben a neoliberális és posztszocialista átalakulások bemutatásával indít, amelyben a klasszikus összehasonlító köz- gazdaságtan kapitalizmusváltozat-felfogásával (varieties of capitalism) szemben a lengyel és szlovák piacgazdaságok kiépítésének kritikai, több léptékben mozgó elemzését olvashatjuk. A két kelet-közép-európai ország posztszocialista politikai gazdaságainak megismeréséhez hasonló, a különböző aktorokra (az egyénektől az intézményekig), illetve ezek tudás- és policy-áramlási hálózataira összpontosító kutatásra nagy szükség volna a hazai közegben is. Bár a kötetben nem hivatkoznak rá, de szemléletmódjában ez a rész a latouri cselekvőhálózat-elmélethez áll közel. A fejezet hatásosan mutatja be a kelet-közép-európai rendszerváltásokat követő neoliberalizálódási hullámok országonként, városonként és városrészenként nagyon különböző eseményeit és hatásait, a szocializmussal való ambivalens viszonyt (a neoliberalizálódás a szocializmusra való egyfajta — az akkori ellenzéki csoportok által megvalósított-reakcióként is értelmezhető, amelynek révén a szocializmus társadalmi újratermelést szolgáló ellátórendszereit - az oktatástól az egészségügyig - „sikerült” 1989 után a reformok révén megszüntetni, kiszervezni vagy piacosítani). A szerzők konklúziója, hogy a neoliberalizmus nem egyetlen, felülről lefelé megvalósított (a globalizáció és a nemzetállamok által a városokra és az egyénekre erőltetett) politikai-gazdasági elgondolás (á la Harvey), hanem a posztszocialista átalakulás alulról, az egyének és a háztartások felől is szerveződik, a homogenizáló diskurzussal szemben létrejönnek az ellenállás terei, társadalmi gyakorlatai és mindennapi praktikái. A harmadik, elméleti fejezet főbb témáit, amelyek a háziasításra, a társadalmi gyakorlatokra, a háztartásokra mint kutatási alapegységre és a társadalmi újratermelésre vonatkoznak, az előbbiekben már részletesen bemutattam. A negyediktől a hetedikig terjedő fejezetek a könyv empirikus eredményeinek ismertetését tartalmazzák. Ezekben a szerzők négy kitüntetett témára fűzik fel a posztszocialista városi valóságok elemzé
