Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Recenziók
Stansell, Christine: American Modems: Bohemian New York... 571 A történésznő szerint a Village kialakulása és tevékenysége már önmagában is rendkívüli, hiszen az 1850-es évek Amerikája óta (rabszolgaság-ellenes harcok) nem tapasztalhatóak efféle politikai-kulturális és magánéleti, osztályokon, nemeken és városokon átívelő kapcsolatok. Az 1886. májusi chicagói események (egy munkástüntetésen ismeretlen tettes bombája 11 ember halálát okozza; nyolc anarchista személyt halálra ítélnek) után jelenik meg az a progresszív irányzat Amerikában, amely a munkások és bevándorlók érdekeiért is elkötelezetten küzd majd, és amelyhez a Greenwich Village lakói is - jóllehet különböző módokon — csatlakoznak, elsősorban művészeti tevékenységük által. A szerző három, egymással is összefüggő téma (egyébként alapvető emberi szükségletek) köré építi fel „sűrű leírását” a Greenwich Village-ről, ezek a beszéd, az írás és a szexualitás. Az 1873-ban elfogadott szövetségi jogszabály, amely büntethetővé tette a fogamzásgátlásra alkalmas eszközök eladását és forgalmazását, az ún. Comstock-törvények elleni és a szólásszabadságért való küzdelem az értelmiségi és a munkásréteget összekötő folyamatként kerül leírásra, amely annál inkább is indokolt, mivel ezek a csoportok majd csak a ’60-as években fognak újra közös platformon küzdeni. Megismerhetjük a mindkét réteget egyaránt megmozgató témákat (születésszabályozás, munkanélküliség, munkaügy) és azt is, hogy a korabeli New Yorkban miféle, mára banálisnak tűnő ügyek miatt lehetett börtönbe kerülni. Ezen kívül bepillanthatunk azokba a liberális beszélgető-klubokba, magánlakásokba (pl. Mabel Dodge, a képzőművészetek New York-i patrónusnőjének szalonjába), varietékbe, és egyéb helyszínekre, amelyek a beszélgető-közösségek kialakulásának teremtettek lehetőséget. A történészek ezidáig többek között azt sem vették észre, írja Stansell, ahogyan ezek a bohémek összekötik a belső, lelki problémáikat a világ külső problémáival. A szólásszabadság emblematikus figurája, az orosz zsidó bevándorlónő, Emma Goldman (írónő, színésznő és mindenek előtt előadó) - jogosan — külön alfejezetet kap a beszédről szóló részben. A szólásszabadság és a szabad önkifejezés, a cenzúra elleni küzdelem legfontosabb terepe azonban az írás: a szerzőnő szerint az irodalom a legfőbb művészet az 1910-es évek New Yorkjában, a festészet másodlagos. A bohémek közösségében mindenki ír, identitásuk meghatározásában ugyanolyan fontos, hogy művésznek (nem pedig „értelmiséginek”) látják és láttatják magukat, mint a lázadás és a radikális baloldali eszmékhez való vonzódás. A különböző csoportokat, baráti társaságokat a folyóiratok és egymás munkáinak olvasása köti össze, ehhez jönnek még az író-barátságok (a viktoriánus korabeli alá-folé rendelt viszonyok helyett), melyek egy új politikai közösség kialakítását is lehetővé teszik. A szerző biztos kézzel kormányoz bennünket a század- fordulós lapok és egyéb kiadványok kavalkádjában és nem hagyja homályban annak a nagyvárosi miliőnek a leírását sem, amelyben a kulturális vállalkozókedv virágzik, és amelyben 1914 körül látványosan fellendül a nyomtatás, lehetőséget teremtvén a - sokrétű, sőt, gyakran széttartó - baloldali eszmék és művészi ambíciók kifejtésére. Háromszáz szocialista publikáció több mint százezres példányszámban jelenik meg, ehhez járulnak még a nőmozgalmi, az anarchista újságok, a haladó lapok, a munkásmozgalmi újságok. A független könyvkiadók, elsősorban német zsidó kiadók megjelenése (az eddigi elsősorban felső középosztálybeli, angol protestáns felmenőkkel rendelkező csa
