Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Recenziók
Houlbrook, Matt: Queer London: Perils and Pleasures ... 563 ilyen típusú esetekhez kötődő rendőri eljárások felügyeletét, ami az 1927 utáni bűnügyi statisztikák ide vonatkozó adatainak csökkenését vonta maga után. A nyilvános illemhelyek példája jól illusztrálja Houlbrook azon fontos megállapítását, miszerint a meghatározott városi terek queersk által magától értetődő módon történő használata hogyan határozza meg a rendőri megfigyelés módozatait, és fordítva, a hétköznapi rendőri gyakorlatok hogyan strukturálják azon tereket, amelyeket e szubkultúra tagjai használnak. A könyv második fejezetében Houlbrook ezeket a tértípusokat tekinti át a nyilvános (utcák, parkok), kereskedelmi (bárok, éjszakai klubok), fiirdők és magánszféra kategóriákra való felosztás szerint. A konkrét helyek - Waterloo Station, Leicester Square, Picadilly Circus vagy a Soho, hogy csak néhányat említsünk a könyvben felsorolt nyilvános terek, városrészek közül - bemutatásán túlmenően számos érdekes kérdést vizsgál a szerző. így például foglalkozik azzal, hogy milyen ismérvek alapján jött létre a kontaktus a nyilvános térben a szexuális aktusra vágyó férfiak között, de felmerül a közvilágítás és a queersk által használt terek közötti összefüggés kérdése is - utóbbi kapcsán Houlbrook arra a megállapításra jut, hogy a nagyvárosi (homo)szexuális gyakorlatok és a középosztályok erkölcspolitikája közvetlen hatással volt a modem várostervezésre. Egy 1937-ben megjelent londoni útikönyv kapcsán - amely térképen jelölte a londoni nyilvános WC-k helyét - ugyanakkor arra is fény derül, hogy - ha nem is explicite kimondva - a queer kultúra egyfajta ismertségnek és elfogadásnak örvendett a két világháború közötti Londonban. A nyílt terek mellett külön tárgyalja Houlbrook a zárt, de ugyanakkor mégis publikus, többnyire a szórakozási igényeket kiszolgáló terek (tánctermek, mozik) és a queer szociabilitás kérdését. E tértípuson belül is elkülönültek a „szcéna” által használt, kifejezetten számukra kialakított szórakozóhelyek és a queer kultúra szűk elitje által látogatott exkluzív klubok, amelyek maguk alakították ki és felügyelték az ott tolerálandó viselkedési mintákat - természetesen összhangban a rendőrség erkölcsös viselkedésről alkotott szabályaival, így biztosítva a többé-kevésbé zavartalan működést. A legnehezebben a magánszférában zajló történések rekonstruálhatók, hiszen ide a rendőrhatóságnak is csak ritkán, házkutatási engedéllyel felszerelkezve volt lehetősége „betörni”. Ebből következik, hogy a magántérben zajló szexuális kapcsolatokról maradt fenn a legkevesebb nyom, s a rendőrségi ügyek nagy része is többnyire a férfiak közötti kapcsolat valamely szereplőjének bejelentésén alapszik. E forrásproblémák ellenére Houlbrook néhány érdekes megállapítást tesz a könyvben. Rámutat például a londoni lakáspiac azon sajátosságára, melynek köszönhetően az egyedül élő - többnyire tehetősebb, középosztálybeli, de nem feltétlenül homoszexuális - fiatal férfiak számára alkalmas „agglegénylakások” egy-egy városrészre (Pimlico, Notting Hill Gate) koncentrálódtak. A könyv harmadik fejezetében a szerződ a queer kultúra szociális összetevőit mutatja be. Kiderül például, hogy a nőies megjelenésű queansk jelentős része a munkásosztályból származott, s egy térben is jól elkülöníthető - gyakori találkozóhelyükről, a Picadilly Circusról „Dilly Boy”-oknak is nevezett - réteget alkotott, amely mind öltözködésében (az 1920-as évektől például New York-i mintára a piros nyakkendő viselése különböztette meg őket), mind sajátos nyelvhasználatában elkülönült még a homoszexuálisok szubkultúráján belül is.
